A világ legjelentősebb földtani örökségi helyszínei közé választották a Bakony-Balaton-felvidék egykori vulkáni mezejét

A világ legjelentősebb földtani örökségi helyszínei közé választották a Bakony-Balaton-felvidék egykori vulkáni mezejét

A Tapolcai-medence úgynevezett freatomagmás vulkánjai világviszonylatban is kuriózumnak számítanak, most már hivatalosan is.

A Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS) a világ legjelentősebb 200 földtani örökségi helyszíne közé választotta a Bakony-Balaton-felvidék plio–pleisztocén kori freatomagmás monogenetikus vulkáni mezőjének fordított tájképét – közölte Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi szervezet korábban már közzétett egy listát a világ első száz földtani örökségi helyszíneiről, amelyet idén augusztusban az IUGS 37., Dél-Koreában rendezett Nemzetközi Földtani Kongresszusán további száz helyszínnel bővítettek. Ezen, a második százas listán szerepel a Veszprém vármegyei helyszín, egyedüli magyarországiként.

A nemzeti park MTI-hez eljuttatott közleményében rámutattak: a Bakony–Balaton-felvidék vulkanikus térségének különlegességét több tényező alkotja. A több mint ezer Celsius fokos kőzetolvadék a földkéreg repedésein keresztül a karbonátos kőzetekben és az üledékekben vízzel érintkezett, így a vulkáni aktivitás heves gőzrobbanásokkal (freatomagmás kitörésekkel) érte el a felszínt. A monogenetikusság pedig azt jelenti, hogy a vulkánok aktivitása egyszeri volt – jelezték.

A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek, a pliocén-pleisztocén korban, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat hozott létre, a tanúhegyeket – írták. Hangsúlyozták, hogy a tanúhegyek nem az egykori vulkáni felszínformákat, hanem azok gyakran gyökerükig lepusztult maradványait, roncsait jelenítik meg.

A Földön gyakoriak az ilyen, úgynevezett fordított domborzati viszonyok, de az egykor lávával feltöltött, szorosan egymás mellett elhelyezkedő freatomagmás vulkánokból álló hasonló felszínformák ritkák. Az IUGS ezt a különleges geomorfológiai értéket ismerte el – áll a közleményben.


Forrás: MTI
Fotó: Wikipedia

Kapcsolódó

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió, döntés az év végén várható. A pályáz
Elolvasom

Tíz év után újra lehet jelentkezni a Tihany és Balatonfüred közti öböl-átúszásra

A regisztráció már él. Az úszás mellett SUP-pal is nevezhetnek a résztvevők. - - Június 14-én újra úsz
Elolvasom

Brutális tömegbukás történt a Tour de Hongrie-n Nemesvámos felé, néhány versenyzőt kórházba kellett szállítani

Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, több versenyzőt kó
Elolvasom