Áll a bál a pétfürdői Nitrogénművek körül

Áll a bál a pétfürdői Nitrogénművek körül

A végleges leállásról szóló korábbi kijelentések ellenére a pétfürdői Nitrogénművek Zrt. vezetése úgy tűnik mégsem adja magát harc nélkül.

Meggondolták magukat, nem állítják le véglegesen a termelést, nem bocsátják el az embereket, és minden lehetséges jogi lehetőséggel élni fognak a Nitrogénművek megmentéséért – nyilatkozta Bige László az RTL Híradónak.

A Telex kedd reggel írta meg, hogy a péti Nitrogénművek tulajdonosa, Bige László arról beszélt: bár néhány hete még úgy tűnt, csak egy hónapig tart Magyarország egyik legnagyobb földgázfogyasztójának – és így szén-dioxid-kibocsátójának – üzemszünete, Magyarország egyetlen műtrágyagyártó vállalata befejezi a termelést.

Bige szerint a döntés hátterében a júliusban megjelent, a szén-dioxid-kvóta kiosztására és eladására is adóterhet előíró rendelet áll, amely miatt a kiadások jelentősen emelkedtek, és mivel azokat nem lehet érvényesíteni az árakban, a gyártás veszteségessé válik – amit a cég már nem vállal. A témában a leállás előtt Bige még levelet küldött Lantos Csaba energiaügyi és Nagy István agrárminiszternek, hogy felhívja a figyelmet a helyzetre. A termelést végül november 6-án függesztették fel. Bige akkor azt is hozzáfűzte: közel ezer alkalmazottól kell majd emiatt megválni – írja a portál.

A tegnap reggeli rövidhírt követően elemzésükben arról írtak: lobbipróbálkozás lehet Bige részéről, hogy belengette a Nitrogénművek végleges bezárását. Műtrágya nélkül manapság nem nagyon van mezőgazdasági termelés, és így nincs élelmiszer sem, ezért forrásaink úgy vélték: a magyar állam nem lövi lábon magát, nem lehetetleníti el a fontos céget.

És pár órával később az RTL-nek Bige már valóban arról beszélt: nem zárják be a gyárat. „Küzdeni fogunk érte, hiszen az ETS-rendszer megadóztatása jogellenes, törvényellenes, ez a mi jogászaink véleménye. El fogunk menni az összes olyan jogi fórumhoz Európában és Magyarországon, amihez nekünk lehetőségünk van” – mondta, és azt is hozzátette: a történet szerinte „kizárólagosan arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket, és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének.”

Azt is hozzáfűzte: olyan különadó, mint amit Magyarországon vetettek ki rájuk, nincsen az EU más tagországaiban. „Három országban volt erre próbálkozás az elmúlt húsz évben, mind a három országban eltörölte az Európai Bizottság ezeket a próbálkozásokat” – mondta, de az itteninél jóval kisebb sarcokról volt szó szerinte.

Bige úgy véli, idén biztosan nem indul újra a termelés a Nitrogénművekben, de „nem megyünk feltett kézzel a vágóhídra, és nem hagyjuk magunkat” – szögezte le.


Forrás: Telex / RTL
Fotó: genezispartner.hu

Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom