Anastacia, Kraak & Smaak és az MF Robots is érkeznek a Jazzpiknikre

Anastacia, Kraak & Smaak és az MF Robots is érkeznek a Jazzpiknikre

Anastacia, a Kraak & Smaak, valamint az MF Robots is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken – közölték a szervezők az MTI-vel.

A kétezres évek kiemelkedő amerikai énekesnője, Anactacia a fesztivál nulladik napján, 2024. augusztus 1-jén lép a nagyszínpadra. Legnagyobb slágerei közé tartozott a Paid My Dues, az I’m Outta Love és a Left Outside Alone.

Anastacia 1999-ben vált ismertté, Not That Kind című első albuma négyszeres platinalemez lett. 2000-ben már negyvenezer ember előtt lépett fel Elton Johnnal a New York-i Madison Square Gardenben. Karrierje során olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Michael Jackson, Luciano Pavarotti, Mariah Carey vagy Eros Ramazzotti.

2003-ban született meg az általa elnevezett sprock-stílus, ami a soul, a pop és a rock műfaját vegyíti. Egyedi, karcos hangját Tina Turneréhez vagy Aretha Franklinéhez is hasonlították. Világszerte több mint 52 millió eladott lemezt és több mint 225 díjat jegyez – ezek közül három alkalommal nyerte el a World Music Awards-ot.

Legutóbbi koncertsorozata, az I’m Outta Lockdown – The 22nd Anniversary Tour volt 2022/23-ban, ezzel az Egyesült Királyságban és Európában lépett fel. Eddig nyolc stúdióalbuma jelent meg, a legutóbbi idén jelent meg Our Songs címmel, amely egy feldolgozás-album. A Jazzpikniken augusztus 1-jén csütörtökön Anastacia a 2000-es évek slágerei mellett az elmúlt években született dalai közül is többet elénekel.

Augusztus 2-án pénteken a már korábban bejelentett Brand New Heavies és Tom Hadley mellett az acid jazzt house-zal ötvöző holland Kraak & Smaak fog ad koncertet – 2021 után immár második alkalommal. A Kraak & Smaak triója a világ legnagyobb fesztiváljain, többek között a Coachellán, a Bonnaroo-n és a Szigeten is fellépett már. Koncertjeiken keverik az élőzenét és a dj-szetteket, ezzel váltak az egyik legjobb európai funk-hiphop-acid jazz együttessé.

Az augusztus 3-i szombati záróesten a már szintén bejelentett Son Mieux és a Morcheeba mellett az MF Robots ad koncertet, amely a soul, az R&B, a funk és a pop stílusait ötvözi energikus, új hangzású zenévé. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a Brand New Heavies-nek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit Rod Stewart, Phil Collins, Michael Bublé és Craig David vokalistájaként ismerhetett meg a közönség.

Az energikus duó 2022-ben koncertet adott a jubileumi Jazzpikniken, jövő nyáron pedig ismét fellép a Balaton-felvidéken.


Forrás: MTI
Fotó: jazzpiknik.hu

Kapcsolódó

Ma indul a harmadik Holtszezon fesztivál Veszprémben

A nagyszabású rendezvény idén is nívós fellépőket és előadókat sorakoztat fel egy seregnyi helyszínen. - -
Elolvasom

Egy pálos kolostor feltárása kezdődött meg Balatonszemesen

A Balaton északi és déli partján egyaránt megtalálhatóak a pálos rend működésének nyomai. Ezúttal a balaton
Elolvasom

Ma estétől lezárják Balatonalmádi központját a Fidesz frakcióülése miatt

A kormánypárt tagjai ezúttal Balatonalmádiban gyűlnek össze a parlament tavaszi ülésszaka előtt. - - J
Elolvasom