Arcfelismerő kamerarendszert telepítenek Siófokra

Arcfelismerő kamerarendszert telepítenek Siófokra

Arcfelismerő kamerákkal bővül a siófoki Petőfi sétány térfigyelő rendszere. A város polgármestere, Lengyel Róbert a közösségi oldalán, jelentette be hogy a kínai Dahua Technology végzi majd a kivitelezést. A település vezetője szerint a rendszer kiépítésére a bűncselekmények minimalizálásának érdekében van szükség – írja a 444.hu.

A szakmáját nézve rendőr polgármester a posztjában azt írja, városuk legfrekventáltabb sétányán “az ott hömpölygő tömeg, a rengeteg vendéglátó hely, a programok melegágyai a jogsértésnek is”.

Tájékoztatása szerint ezért most az országban egyedülálló módon “39 új, mesterséges intelligenciával ellátott kamerát” szerelnek fel. Posztja szerint az arcfelismerős kamerarendszert a jövő nyárra üzemelhetik be.

A rendszert, mint írtuk, részben a kínai állam tulajdonában álló Dahua Technology szállítja majd. A cégnek két súlyos adatbiztonsági botránya is volt, hackerek 2016-ban és 2017-ben is hozzáférést nyertek kamerarendszereikhez, a korabeli beszámolók szerint “bárki átvehette az irányítást az eszközök operációs rendszere felett.

2021 márciusában az amerikai Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) “elfogadhatatlan nemzetbiztonsági kockázatnak” minősítette a Dahua szolgáltatásait és eszközeit. 2021. június elsején pedig az elektronikai és fizikai biztonsági rendszereket szolgáltatók amerikai érdekképviselete, a Security Industry Association is kizárta soraiból a Dahuát, mivel állításuk szerint megsértette a szervezet etikai szabályait.



Kapcsolódó

Ismét feltérképezik Magyarországot: úton a Google Street View autói

Március 19-étől ismét útjára indult a Google Street View, azaz a Google Utcakép autója, hogy újabb, 360 fok
Elolvasom

Horogra akadt a szigligeti pontyzilla

A kapitális példány mintegy 21,7 kilogrammot nyomott. - - A bravúros fogásról a Balatoni Halgazdálkod
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom