Árverésen válik eladóvá az egykori Hotel Aranypart

Árverésen válik eladóvá az egykori Hotel Aranypart

Néhány éve még rászoruló családok, gyerekek nyaralhattak szociális alapon a siófoki Erzsébet szállodában, amit az állam most magánbefektetőnek adna el.  A nyíregyházi Erzsébet szálló után a siófoki Erzsébet szállodát (korábban Hotel Aranypart) is eladná a magyar állam – derül ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) elektronikus aukciós rendszeréből.

 

A kilencszintes, 160 szobás szállodára csak csomagban lehet licitálni, így a vevő egyúttal a parádfürdői Károlyi-kastély új tulajdonosa is lesz. Az MNV összesen legalább 2,3 milliárd forintot várna az ingatlanokért, ebből a siófoki hotel értéke 1,9 milliárd forint. Az árverés november 29-től december 3-ig tart majd.

 

“Az ingatlan Siófok, legértékesebb üdülőterületén, az Aranyparton (Szállodasor) található. Közvetlen parti ingatlan, azzal, hogy a Balatontól egy 30 méteres parti sáv választja el, mely szabadstrandként működik. Az épületszerkezetek viszonylag jó állapotban vannak. A 6. és 7. szinten teljes belső felújításra került sor 2012-ben. A gépészet elavult, korszerűtlen, felújítása indokolt” – olvasható az MNV hirdetményében az épület leírása.

 

 

Forrás: napi.hu   Fotó: erzsebetprogram.hu

Kapcsolódó

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól. - - Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának
Elolvasom