Átadták a 8-as főút déli elkerülő szakaszát Veszprémben

Átadták a 8-as főút déli elkerülő szakaszát Veszprémben

Átadásra került a veszprémi 8-as főút déli elkerülő szakaszát és a 8-as utat, valamint a 82-es számú főutat összekötő útszakasz, mellyel a Balaton és Budapest közötti közlekedés is biztonságosabbá és korszerűbbé vált – fogalmazott a beruházást végző NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Nyul Zoltán közölte: a balatonfüredi és a litéri csomópontok között több ütemben épült meg a 7,5 kilométeres útszakasz, 25,3 milliárd forintból.

A 8-as főutat a 82-essel összekötő 1,1 kilométeres szakasz csaknem 3 milliárd forintba került.

Nyul Zoltán elmondta, hogy a 8-as főutat a 82-es úttal összekötő új szakasz, a 8229-es út két körforgalmi csomópontot tartalmaz, az útszakaszon a közvilágítást, víz- és gázszolgáltatást érintő beruházás is történt.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere fontosnak nevezte, hogy az Európa Kulturális Fővárosa évadra készülve nem csupán Veszprém, hanem az egész régió, sőt az egész ország számára jelentős beruházást valósítottak meg.


Forrás: MTI
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Új szobrokat csodálhatnak meg a veszprémi várnegyedbe látogatók

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban és a Nagyszeminárium kertjében kapott helyet Varga Ferenc Munkác
Elolvasom

Így szakadt a Balaton jegébe egy Trabant a ’80-as években

Egy badacsonyi lakos indult egy könnyed jéghorgászásra kissé extravagáns módon. - - A motor termelte h
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát szobor, Paloznak

Paloznak a Balaton északi partjának legfrekventáltabb területei közé tartozik, világviszonylatban pedig a
Elolvasom