Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megérkezett és közülük 24 forgalomba is állt – mondta a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Hegyi Zsolt hangsúlyozta, a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen jelentős mozdonyflotta-erősítés a MÁV-csoportnál.

A száz jármű közül 60 darab Siemens Vectron típusú, 2-4 éves villanymozdony, amely Európa egyik legkorszerűbb és legnépszerűbb mozdonya – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint jelenleg 12 Vectron közlekedik a miskolci és hidasnémeti elővárosi járatokon, a békéscsabai InterCity vonalakon, és hamarosan megjelennek Sopron, valamint Szombathely térségében is. Augusztus 1-jétől a balatoni InterCity vonatok élén a Siemens járművei váltják a korábbi vontatójárműveket, Budapest és Keszthely között.

A harmincadik mozdony közvetlenül a gyártósorról érkezett – jegyezte meg.

Hegyi Zsolt szerint azokon a viszonylatokon, ahol már az új járművek közlekednek, érezhetően javult a menetrendszerűség.

A korszerűbb mozdonyoktól a vasúti közlekedés megbízhatóságának és a menetrendszerűség javulását várja a MÁV.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Megnyílt a Sandorella Művészudvar Zamárdiban

A Balaton-parti kulturális helyszín augusztus 23-ig változatos programokat kínál a mediterrán hangulatú ke
Elolvasom

Biztonsági őrszolgálat létesült Tapolcán

A döntést korábbi atrocitások sora eredményezte. - - Rendkívüli bizottsági, majd testületi ülést tarto
Elolvasom

Ismét dílereket fogtak a zalai kopók

A DELTA program keretében a rendőrök három férfit fogtak el Zalaegerszegen és Budapesten - írja a police.hu
Elolvasom