Az ország legvirágosabb kis faluja a déli parton tündököl

Az ország legvirágosabb kis faluja a déli parton tündököl

Buzsák, a déli part pincesorral is rendelkező kis ékköve olyan csinosításon esett át az utóbbi évek során, hogy a külföldi turisták is egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a település iránt.

A Balaton kiemelt üdülőkörzetéhez tartozó, népművészetéről és Csiszta Fürdőjéről ismert Buzsák nyerte a közelmúltban kihirdetett Virágos Magyarország verseny legkisebb települések, a 2000 fő alatti falvak kategóriájának a fődíját.

A magyar tenger partjától 15 kilométerre fekvő Somogy megyei település hagyományai, építészeti látnivalói, hagyományos rendezvényei jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentenek.

A falu virágosítása jó másfél évtizeddel ezelőtt kezdődött. Az egyre nagyobb számban ide települő külföldiek szinte átalakították a falu képét, amikor virágdíszbe öltöztették portáikat. Ez inspirálta a helyieket saját környezetük virágosítására, majd az önkormányzat a közterületek csinosításával öltöztette virágpompába Buzsákot.

A pincesorral is büszkélkedő falut az utóbbi években úgy kicsinosították, hogy  – nem véletlenül – egyre jobban vonzza a külföldi turistákat.

A rangos elismerésnek a faluban örülnek, és ez alighanem még tovább emeli Buzsák csalogató, jó hírét.

Buzsák lett idén az ország legvirágosabb kis faluja! Köszönet érte minden buzsáki lakosnak a rendezett portákért és mindenkinek, aki leadta a szavazatát, a szakértő zsűrinek és nem utolsósorban mindazoknak, akik a közterületek rendbentartásán dolgoznak

– köszönték meg az elismerést Facebook oldalukon.



Forrás: 24.hu
Fotó: Buzsák / Facebook

Kapcsolódó

Veszprémben zárul az idei Tour de Hongrie

Elsősorban Magyarország déli régióiban zajlik majd az idei Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, amelyet
Elolvasom

Márciusban nyithat a Galerius fürdő Siófokon

A legendás fürdő műszaki átadása február 12-ig esedékes, a nyitás pedig a következő hónap végén várható. -
Elolvasom

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom