Még a miniszterelnökségnek is sok az új Zamárdi lakópark ötlete

Nem támogatja a kormányzat a Zamárdiba szánt 19 toronyházból álló lakópark tervét – áll a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség közleményében, miután megkereste őt a térség fideszes képviselője, Witzmann Mihály.

„A miniszter egyetértett a képviselővel abban, hogy a kisvárosba tervezett tizenkilenc társasház és szálloda aránytalanul nagy beruházás, nem illeszkedik a település képébe, az építkezéssel elveszne Zamárdi Balaton-parti hangulata és a tihanyi védett tájkép is sérülne. Witzmann Mihály tájékoztatása szerint az építkezés miatt több aggódó zamárdi lakos is megkereste. Az építésügyért felelős Miniszterelnökségen, illetve a Kormányhivatalban a beruházással kapcsolatosan semmilyen engedélyezési eljárás nincs folyamatban. A sajtóban megjelent látványtervek alapján a Miniszterelnökség nem támogatja a beruházást, kizárt, hogy ezek a tervek építési engedélyt kapjanak” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Hogy a Miniszterelnökség támogatása vagy annak elutasítása miért kulcskérdés egy ügyben, amelynek engedélyeztetése nem ott, hanem az illetékes kormányhivatalban dől el, az nem derült ki a közleményből.

Forrás: MTI / Telex
Hirdetés

Kapcsolódó

Bővítik a balatonvilágosi Traubi gyárat

Megindult a balatonvilágosi Traubi gyár telephelyfejlesztési beruházása, melynek során egy új szerelőcsarno
Elolvasom

Hirdetés

Megkezdődött az énekesmadár-etetési szezon, de a Balaton vízimadarait ne etessük

Kezdetét vette a 132. országos énekesmadár-etetési szezon. Ennek kapcsán a Magyar Madártani és Természetvé
Elolvasom

Tarr Lajos munkáiból nyílt kiállítás Siófokon a művész születésének 100. évfordulóján

Kiállítás nyílt a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központ galériájában Tarr Lajos festőművész születésének 1
Elolvasom