Ötezren költöztek a Balaton mellé

Ötezren költöztek a Balaton mellé

Szembeötlően gyorsult fel 2020-ban a legnagyobb magyar városok populációjának csökkenése, ugyanekkor viszont ezzel arányosan nőtt az őket környező települések lakossága. Ennek a tendenciának következtében emelkedett a Balaton körüli települések lélekszáma is mintegy ötezer fővel.

Látványosan megugrott a Balaton környékén élők száma. Az agglomerálódó térségként kezelt 53 településen 2021 kezdetén 5,5 ezerrel többen laktak, mint egy évvel korábban, ami közel 4 százalékos népességnövekedést jelent – olvasható a g7.hu-n.

Bár az okokról biztosat nem lehet mondani, nagy valószínűség szerint – így vagy úgy, de – a pandémia, illetve annak egyéb következményei állhatnak a háttérben. Az okok részben lehetnek adminisztratívak, hiszen voltak olyan helyzetek az elmúlt évben, amikor számított, hogy ki hova van bejelentve. A kijárási korlátozásnál ugyan a kormány külön felhívta a figyelmet, hogy nem szükséges átjelentkeznie annak, aki nem a bejelentett lakcímén él, biztosan voltak olyanok, akik ezt korábbi mulasztásukat pótolva most tették meg. Májusban pedig volt olyan időszak, amikor a fővárosban, illetve a Pest megyében élőkre eltérő szabályok vonatkoztak, így biztosan voltak olyan nyaralótulajdonosok, akik ekkor átjelentkeztek inkább a hétvégi házukba.

Különösen, hogy az akkori szabályok szerint elvileg ide sem utazhattak le.

Ez egyébként a balatoni népességrobbanás mellett magyarázná a budapesti lakosság számának kifejezetten jelentős csökkenését is. A fővárosban 2021 elején bő 26 ezerrel éltek kevesebben, mint egy évvel korábban, miközben ezt megelőzően, ha csökkent is a lélekszám, ennél sokkal lassabban.



Forrás: g7.hu
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – A Fekete-hegy tavai, Köveskál

A Köveskál, Balatonhenye és Szentbékkálla által közrezárt Fekete-hegy a Káli-medencét északi irányból szegé
Elolvasom

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom