Badacsonyi borok nyerték a Magyar Bor Nagydíjat

Badacsonyi borok nyerték a Magyar Bor Nagydíjat

A badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje nyerte a Magyar Bor Nagydíjat fehérbor kategóriában, a vörösborok között pedig a Géza Pincészet csakugyan 2017-es Feketeleányka Selectionje söpörte be az elismerést.

Tapasztalataik alapján a borszakírók ezekből a tételekből állították össze a tizenkét-tizenkét legjobbnak ítélt fehér-, illetve vörösbort tartalmazó, Super 12 elnevezésű listájukat – közölte a Magyar Borszakírók Köre.

A borszakírók először szavazataikkal rangsorolták az elmúlt öt évjárat azon borait, amelyek megítélésük szerint “kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak”, majd a legtöbb jelölést kapott borokat kétszer is bírálták, két bizottságban.

A 2020-as Super 12 listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát: a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), Badacsony, Eger és a Mátra (2-2), míg Somló, Neszmély, Balatonfüred-Csopak, a Dél-Balaton, a Balaton-felvidék, az Aradi-Hegyaljai Borvidék és Pannonhalma egy-egy borral szerepel a listán.

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás. A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: a furmint és az olaszrizling (4-4), a cabernet franc (3) és a rajnai rizling (2). A vörös házasítások esetében mindegyikben van cabernet franc és merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 Magyarországon hosszú ideje művelt fajta (kékfrankos, kadarka) alkotja azokat.

A díjak (trófeák és oklevelek) ünnepélyes átadására a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is Debrecenben kerül sor, amikor majd a rendezvény megtartására a járványügyi rendelkezések lehetőséget adnak – áll a közleményben.



Forrás: hirbalaton.hu / MTI
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Mediterrán tóvá válhat a Balaton? A szakértő szerint gyors cselekvésre van szükség

A folyamat talán még visszafordítható, de ehhez azonnali lépések kellenek. - - Nem fér kétség hozzá, h
Elolvasom

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom