Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bűnbánó Magdolna-templom, Felsőörs

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bűnbánó Magdolna-templom, Felsőörs

A falusi élet de facto centruma a kocsma, a bolt és a templom által bezárt háromszögön belül határozható meg a legkönnyebben. Nincs ez másként Felsőörsön sem, leszámítva talán azt, hogy a triumvirátus utolsó komponense azért egy kicsivel mégis több figyelmet érdemel a Viola presszónál vagy a helyi Coopnál.

A felsőörsi Bűnbánó Szent Mária Magdolna-plébániatemplom (vagy köznyelvi nevén prépostsági templom) egyike a legszebb román stílusban épült Balaton-felvidéki templomoknak. Építése az Árpád-korra, a 13. századra datálható, valamivel a Tatárjárás után. Az óriási, vöröshomokkő épületet feltehetően spanyol minta inspirálta és több kisebb-nagyobb átalakításon esett át az évszázadok során.



A török idők alatt lepusztult szentélyt Padányi Bíró Márton, a településen eltöltött prépostsága idején újították meg az adott kor ízlésének megfelelően, barokk stílusban. Ékköve a párját ritkító paraszt barokk szószék és főoltár, valamint az úgynevezett Herkules-csomókkal elválasztott ablakai, melyek ezen kívül csak Pannonhalmán lelhetőek fel Magyarországon. A vörös kőből faragott diadalíven a „Megdicsőítette és megdicsőíti Isten e sziklát” felirat olvasható latin változatban.



Az utolsó restaurációra 1962 és 1965 között került sor. A templom a mai napig is látogatható. Barokk kori orgonája rendszeresen házigazdája hangversenyeknek nyaranta.



Fotók: Wikipedia

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fehérbézsenyi törökvár, Fonyód

A török hódoltság viharos évtizedeinek számtalan nyoma fellelhető a Balaton közvetlen környezetében is. A f
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Majer Antal kilátó, Bánd

Dr. Majer Antal erdőmérnök és egyetemi tanár a második világháború után dolgozott a Szentgáli Erdőgondnoksá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zsörki szellemfalu, Pápateszér

Múlt héten különleges utazásra szántuk el magunkat és felkerestük a közigazgatásilag Pápateszérhez tartozó
Elolvasom