Deák Ferenc a szintén zalai Söjtör községében látta meg a napvilágot a 19. század legelején, 1803-ban, ám a nemesi család másik ágának Kehidán volt birtoka, amely később, 1808-tól 1854-ig Deák otthonául is szolgált. A szabadságharc leverése után, 1852-ben pedig tulajdonossá is vált, mikor a család javait szétosztották a testvérek között. Nővérével, Jozefával ők váltak a kehidai és a zalakoppányi ingatlanok birtokosaivá.
A kúriától két kilométerre, a Diós-völgy tölgyeinek és bükkjeinek ölelésében bújik meg a forrás, melyet a legenda szerint Deák is előszeretettel látogatott és melynek neve mára egybeforrt az övével. Az erdő széléig löszfalak, kukoricások és borospincék mellett halad az út, ahonnét egy falépcső vezet lefelé a völgybe.
Magát a kutat faléces ajtó fedi, amelyen áthajolva meríthetünk a valamivel lejjebb csörgedező, friss, hegyi vízből, persze csak a megfelelő óvatossággal. Bizonyos helyi mendemondák szerint Deák a kehidakustányi tartózkodása alatt kizárólag innen volt hajlandó hordatni az ivóvizet a család birtokára.