Bakancslistás helyek a Balaton körül – Evangélikus Templom, Kapolcs

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Evangélikus Templom, Kapolcs

A Művészetek Völgye fesztivál idén is több faluban van jelen, ám de facto origója mindig is Kapolcs volt, azon belül is a falu evangélikus temploma. Idén sincs ez másként, az imaház pedig az év ezen különleges szakaszában ünnepi külalakot ölt magára egy gyönyörű, fényfestés formájában.

A kapolcsi katolikus felekezet létezéséről már a 17. század elején is beszámoltak dokumentumok, egy 1634-es irat pedig a község lutheránusainak biztosít korlátozott vallásszabadságot. A helyi evangélikus közösség többnyire a nemesi tagjai miatt maradhatott fenn az ellenreformáció korszakában is, akiknek a potens érdekérvényesítő képessége olyan külső erők nyomásával is dacolt. mint például a veszprémi püspökség.


A következő században pedig, bár a betelepülő katolikus zsellérek létszámbeli fölényt élveztek a protestáns kisnemességgel szemben, közigazgatási relevanciájuk még mindig számottevő volt. Az evangélikus templom létrejötte a II. József német-római császár nevéhez köthető úgynevezett türelmi rendeletnek köszönhető, amely szabad vallásgyakorlást és hivatalviselést biztosított a felekezet számára.


A templom alapkövét 1818 április 18-án tették le. A viszonylag gyorsan lebonyolódó építkezés munkálatai ugyanezen év karácsonyáig már be is fejeződtek és a hívek birtokba is vehették az imaházukat, ám annak felavatása csak a következő évben, 1819 májusában történt meg.

Fotók: balaton.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pilinszky János egykori nyaralóhelye, Balatonkenese

Pilinszky János egyértelműen egyike a 20. század legnagyobb magyar költőinek. Munkája generációk sorára gy
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentlélek templom, Porva

A Magas-Bakonyban, Zirctől mindössze 9 kilométerre fekvő Porva eklatáns példája a dús, zöldellő lombok köz
Elolvasom