Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fenékpusztai Festetics-major és kiskastély

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fenékpusztai Festetics-major és kiskastély

A Keszthely vonzáskörzetéhez tartozó Fenékpusztát választotta a bécsi lovasudvar új, spanyol lovasiskolájának helyszínéül a 18. században. Az itt létesített épületet azonban 1739-ben megvásárolták a Festeticsek és elég szép hírnévre tettek szert a majorság ménesével. A második világháború óta azonban sajnos üresen áll a puszta magányában a kalandvágyó túrázók közkedvelt szellemkastélyaként számontartott objektum.

A terület állítólag már a római korban is lakott volt. Erről a Valcum erődítmény romjai tesznek tanúbizonyságot, de találtak itt leleteket a bronz- sőt a vaskorból is. Jelentőségre viszont csak a 2-3. században tett szert, mivel ezen a ponton keresztezte egymást a provincia kereskedelmi és hadi útvonala, melyeknek a fent említett erőd volt az egyik kiemelt fontosságú csomópontja. A római kor után gótok, avarok, germánok és bizánciak is lakták, míg a honfoglaló magyarok el nem pusztították.

Bő hét évszázaddal később a bécsi udvar rendezett be lovasiskolát és építtetett hozzá egy új majorságot is, melyet 1739-ben a Festetics család vásárolt és “toldott” meg egy új kastéllyal is. A nemesi família aztán virágzó versenylótenyésztésbe fogott itt, mely tulajdonképpen egészen 1938-ig tartott. Az azóta is híres Fenyves allét, a csaknem hét kilométer hosszú utat, amely Fenékpuszta uradalmát köti össze a keszthelyi Helikon kastéllyal, 1880 környékén építették ki.

Fotó: mapio.net

Már a második világháború óta áll elhagyatva a szebb napokat is megélt épület. Megközelítése a Keszthelyről Balatonszentgyörgy irányába tartó 71-es számú főúton a legegyszerűbb vagy Keszthelyről a Fenyves fasoron keresztül.



Fotó: fenekpusztacastrum.com

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom