Bakancslistás helyek a Balaton körül – Köcsi-tó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Köcsi-tó

Balatoni Barangoló – Köcsi-tó

 

Kevesen tudják, hogy Balatonalmádi Káptalanfüred városrésze, a magyar tenger mellett, egy másik állóvízzel is büszkélkedhet. A méreteit tekintve ugyan kevésbé grandiózus Köcsi-tó jól eldugott kis ékköve a térségnek. Kicsinységéért varázslatos és megnyugtató aura kárpótol. Az agyagbányászat következtében létrejött mesterséges tavat tágas rét, valamint tölgyes öleli körül. Ősztől csend honol egészen a nyári szezonig, amikor is gyerekzsivaj tölti meg az étert; a terület ugyanis három különböző tábor szomszédságában fekszik.

 

Fotó: balaton-almadi.hu

 

Padok, tűzrakóhely és szemetesek várják a chillezni-vágyókat, ha az időjárás is úgy akarja. A nádas kompakt, de annál vibrálóbb vízi élővilágától tanösvény vezet a külszíni vöröshomokkőfejtés által feltárt “őskori folyóparthoz”, hogy jobban képbe kerülhessünk a helyi ökoszisztémával kapcsolatban. És ha ez nem lenne elég egy laza délutánhoz, a Csere-hegyi kilátó is csak pár kilométer innen. Autóval is könnyen megközelíthető, de gyalog legegyszerűbben a szebb napokat is megélt, egykori szabadtéri mozi rozsdarágta kerítése és a Kispesti Önkormányzat Ifjúsági tábora között kanyargó ösvényen, lefelé.

Ha van pár szabad órátok a vasárnapi kelkáposztafőzelék után, itt mindenképpen nyugalomra lelhettek.

 

 

Szerző: Szántó Áron   Nyitókép: indafoto.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Simon István emlékház, Bazsi

A Veszprém megye Sümegi járásában fekvő Bazsiban született Simon István költő, aki munkájával többek között
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ajkai Bányászati Múzeum, Őslény- és Kőzettár

Az Árpád-korban alapított Ajka identitását jelentősen átformálta a 19. század során felfedezett tekintélyes
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Egervári várkastély

A Zala megyei Egervár neve – a mocsaras területeken jellemző égerfa mellett - arra a középkori erődítményre
Elolvasom