Bakancslistás helyek a Balaton körül – Papsapka kövek, Gyulakeszi

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Papsapka kövek, Gyulakeszi

A Csobánc lábánál fekvő úgynevezett Papsapka kövek nevüket különleges formájukról kapták. A hivatalosan Kőmagasnak keresztelt geológiai képződmény Gyulakeszi határában található és gépkocsival is könnyen megközelíthető, így ideális célpontja lehet például egy családi kirándulásnak.

Az impozáns sziklaformáció alapvetően az egykori Pannon tenger üledékéből képződött, ami vulkanikus utóműködés és a természetes erózió hatására érte el mai alakját. A felszabaduló gázok kristályosították át az itteni homokot, aminek során egy egybefüggő kvarcitkő tábla jött létre, mely az idők során a víz és a szél hatására darabolódott fel, de az utolsó jégkorszak is rajta hagyta a lenyomatát.

Fotó: mapio.net

Érdekesség, hogy a kövek földrajzilag a Tapolcai-medencéhez, geológiai értelemben, jellegüknél fogva viszont a Káli-medencéhez tartoznak.

Fotó: mapio.net

A domb alatt egy kis parkoló is helyet kapott, ahová Gyulakesziről, a szőlőkön át vezet az út, de Szent-Donát-kápolnától is megközelíthető egy 500 méteres kis séta árán. Északi irányba a Csobánc-hegyre, dél felé pedig Káptalantótira nyílik pazar kilátás.



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Zichy-kastély, Soponya

A Zichy-család soponyai kastélya Zichy János kezdeményezésére épült az 1750-es években. Később jelentős áté
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Református Templom, Nagyvázsony

A 77-es főút mellett fekvő gyönyörű Nagyvázsony elsősorban a Kinizsi-vár kapcsán ismert. A honfoglalás óta
Elolvasom