A község 1548-ban néptelenedett el a környező társaihoz hasonlóan, ám lakói sosem tértek vissza, házaikat elhordták építőanyag gyanánt vagy a lassú pusztulásnak estek áldozatául. A közeli pálos kolostor egyetlen, árva – egyébként éppen ennélfogva monumentális – egyben maradt falát leszámítva csak ennek a kis templomnak a romjai mesélnek a faluról.
Az elpusztult épület maradványait az évszázadok alatt a természet visszahódította magának. Sokáig csak az erdőben járatos helyiek ismerték, de létezése tulajdonképpen a teljes feledés homályába merült egészen 1969-ig, amikor egy bizonyos a helynévanyagban említett Szent Ilona-forrás leírása alapján újra felfedezték “hivatalosan” is.
Az egyenes szentélyzáródású, románkori romok az Országos Kéktúra útvonalától csak egy pár perces kerülőútra találhatók, így érdemes időt szakítani rájuk, ha éppen arra vetődnénk. Egy csinos kis információs táblán pedig további részleteket olvashatunk az épületről és annak egykori működéséről.