Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István kardja, Sóly

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent István kardja, Sóly

Sóly a Balatontól légvonalban mindössze öt kilométerre fekszik, a Székesfehérvárról Veszprémbe vezető 8-as főút mellett. A bájos település több apró látványossága és büszkesége között akad egy különleges emlékmű, amely a maga nemében igazi világrekorder.

A legenda úgy tartja, hogy a Sóly és a szomszédos falu, Királyszentistván közötti dombos területen csaptak össze végleg István király és Koppány seregei. Amellett, hogy már maga az utóbbi település neve is erre az eseményre enged következtetni, a sólyi önkormányzat 1998-ban állíttatott egy hatalmas fából faragott kardot, mely hivatalosan is elnyerte a legnagyobb ilyen jellegű emlékmű címét.

Fotó: utirany.hu / soly.hu

A kard azonban az évek alatt kiszáradt, elkorhadt, 2014-ben pedig ráadásul még egy villám is belécsapott, aminek következtében ki is dőlt. A sólyiak persze nem hagyhatták annyiban a dolgot, a Bakonyerdő Zrt. jóvoltából, egy hatalmas iharkúti vörösfenyő 18 méteres és 8 tonnás törzsdarabjából akkora fakardot faragtattak, amely még a csúcstartó elődjére is ráígér.

Fotó: Topi Tippek Kis és Nagy Felfedezőknek

A hatalmas, mintegy negyven méter magas fenyő gigászi darabja különböző munkagépek segítségével és rendőri kíséretben érkezett meg Bakonybélen át Hajmáskérre 2016-ban, ahol egy telephelyen Boros József, ösküi fafaragó mester készítette el az új szobrot három hónap leforgása alatt. Az új rekordot a Magyar Rekord Egyesület szakembere, Sebestyén István hitelesítette.


Fotó: utirany.hu / soly.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ördögigafa, Sümeg

A Sümeg melletti Sarvaly középkorban elpusztult falváról, pontosabban annak erdei nyomairól már értekeztünk
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Anna-kápolna, Veszprém

Veszprém belvárosának szinte minden apró szegletéből csak úgy pulzál a történelem. Nincs ez másként a várfa
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bodzaház, Jásd

Jásd községe egy bakonyi sziklaszurdokban csordogáló vízesésről, a Római-fürdőről, illetve az erdőben megbú
Elolvasom