Bakancslistás helyek a Balaton körül – Vörös Kápolna, Balatonboglár

Bakancslistás helyek a Balaton körül –  Vörös Kápolna, Balatonboglár

A múlt heti cikkünkben a boglári Kék Kápolnát és annak szövevényes történetét vettük jobban szemügyre, viszont igazságtalan lenne, ha szó nélkül mennénk el annak nem kevésbé érdekes, vörös ikertestvére mellett, amely gyakorlatilag tőszomszédja is egyben.

A Vörös Kápolnát a helyi evangélikus felekezet egyik tagja és egyben gondnoka, Bárány Pál építtette a 19. század közepén, akinek családját súlyos tragédia rázta meg 1849-ben, két gyermekét és feleségét is elveszítette ugyanabban az évben. A templom 1857-es megépülése után földi maradványaikat átszállították annak sírboltjába, hogy itt leljenek végső nyugalomra, majd végül Bárányt magát is ide temették.

Fotó: mapio.net

A család férfi ága Bárány Dénessel kihalt, így annak ingatlanjai anyai ágon öröklődtek tovább. Így szállt a birtok gyulai Gaál Gasztonra 1902-ben, aki szintén a sírboltban nyugszik 1932-ben bekövetkezett halála óta.

Csakúgy, mint a Kék Kápolnát, Galántai György festőművész nagy vihart kavart, neo-avantgárd ambíciói a temetődomb vörös szentélyét is elérték a ’70-es években, persze a Veszprémi Egyházmegyei Hatóság beleegyezésével. Így vált az egész domb az absztraktabb képzőművészetek és a korabeli kereszténység egyfajta fura mixtúrájává, ami persze semmilyen megvilágításból sem igazán illeszkedett a szocialista kultúrpolitikába, de azért néhány kalandos évet így is lehúzott ebben a minőségben. A két kápolna a mai napig is kiállítóteremként funkcionál. A legutolsó felújítást a 20. század végén eszközölték Kampis Miklós tervei nyomán.




Kiemelt kép: mapio.net

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – A Fekete-hegy tavai, Köveskál

A Köveskál, Balatonhenye és Szentbékkálla által közrezárt Fekete-hegy a Káli-medencét északi irányból szegé
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Alcsabi templomrom

A ma ismert Csabrendek három korábbi, különálló településből olvadt eggyé. Alcsab, Felcsab és Rendek közül
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szobakű-barlang, Balatongyörök

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, különösen a Keszthelyi-hegységben megannyi kisebb-nagyobb barla
Elolvasom