Balaton ősszel is: száznál több program a Nyitott Balaton keretén belül

Balaton ősszel is: száznál több program a Nyitott Balaton keretén belül

Idén 284 szálláshely és 140 étterem, pincészet, büfé, cukrászda csatlakozott a Nyitott Balaton őszi akcióhoz, amelynek keretében november 10-ig több mint száztíz programot szerveznek – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) szerdán az MTI-vel.

 

Az idén 11. alkalommal megszervezett akció középpontjában a balatoni borok, ételek és aktív programok állnak – ismertette Fekete Tamás, a BTSZ alelnöke a közleményben.
Az összefogás célja annak bizonyítása, hogy van miért a Balatonhoz utazni ősszel is, az egész régiót átfogó kampányt a szüreti időszakhoz és a Márton napi eseményekhez igazították – tette hozzá.
A BTSZ programajánlója szerint a szeptember eleji szüreti mulatságokkal kezdődő őszi akció idején minden hétvégére jut egy-egy balatoni fesztivál. Ilyen volt például a siófoki Sör és Csülök Fesztivál, az Alsóörsi Horgásznap és Halfőző Verseny, és ilyen lesz most hétvégén a Gyenesi Íz-lelő gasztrotúra, vagy később a siófoki Halfesztivál, a balatonföldvári Töklámpások éjszakája, a Tök jó Zalakaroson programsorozat, vagy a Márton-napi családi fesztivál Hévízen.

A Balaton körül több helyen szerveznek vezetett kerékpáros- és gyalogtúrákat is, amelyeket összekötöttek pecsét-gyűjtő, tókerülő élménytúrával – mondta Fekete Tamás.

A programokról további részletek IDE KATTINTVA találhatók.

 

Forrás: mti.hu   Fotó: Gary John Norman

 

Kapcsolódó

Heti programajánlónk 32. hét

A Balaton.hu ajánlja: - Augusztus 5-8. - Bornapok - Ábrahámhegy - Augustus 6-8. - Korzó estek 2020 Gyenes
Elolvasom

Fuss, Fotózz, Mosolyogj – A leukémiás gyermekekért

5 évvel ezelőtt 10 csodálatos fotó készült Csonka András, Németh Kristóf, Lola, Muri Enikő, Chindren of Dis
Elolvasom

Képzőművészeti kertmozi a lovasi Garten 2020-on

A lovason tartandó Garten 2020 kortárs képzőművészeti fesztivál tíz film vetítését, köztük egy különleges p
Elolvasom