Balatoni borokkal kedveskedtek a pincéreknek, takarítóknak és a portásoknak

A turisztikai szektor háttérmunkásai előtt szerettek volna tisztelegni a kedves gesztussal.

Bükfürdőn  balatoni borokkal ünnepelték a turizmus világnapját. Az eseményre olyan vendéglátósokat is meghívtak, akiknek nem volt idejük elutazni idén nyáron a Balatonra, mert volt munkájuk bőven ebben a turisztikai régióban. Ők azok, akik a háttérben dolgozva, több ezer magyarnak tették lehetővé, hogy nyugodtan, minőségi szolgáltatások közepette tölthessék el nyaralásukat – írja a hirbalaton.hu.

Az akció helyszínére pincéreket, szakácsokat, szállodai takarítókat, mosogatókat  vártak egy koccintásra. “A kampánnyal rá szerettünk volna világítani arra, hogy milyen nehéz, de fontos szakmák húzódnak meg a turizmus hátterében. A bükfürdői eseménnyel természetesen arra is fel szerettük volna hívni a figyelmet, hogy az őszi szezonban érdemes a Balatonra jönniük azoknak is, akik nem tudtak eljönni ide nyáron” – mondta Éskovács Péter, a Balatoni Turizmus Szövetség tanácsadója.

Mint azt a szakember elmondta, a vendéglátósok mellett, sok cseh turista is megkóstolta a balatoni borokat a helyszínen, a német turistáknak Sopronban, a Budapestre érkező angolszáz turistáknak pedig a Deák tér közelében szerveztek utcai borkóstolókat. Mind a két helyszínen arra hívták fel a figyelmet, hogy néhány napos magyarországi itt tartózkodás alatt, érdemes lehet a Balatonra is eljönni, hiszen az könnyen megközelíthető és különleges, egyedi bor- és gasztronómiai kínálattal rendelkezik.


Kapcsolódó

Mesébe illő majális a Tagyon-hegyen

Május első hétvégéjén változatos, egész napos programok várják a kirándulókat a Balaton-felvidék egyik legk
Elolvasom

Gyugyi tolvaj rendőrkézen

A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését - írja a police.hu. - - Április 14-én délelőtt az
Elolvasom

Kétmillió forint értékű eurót lopott egy pár Tapolcán

A rendőrök Zalacsányban fogták el közlekedési akció során a 36 éves román férfit és 33 éves társát, majd őr
Elolvasom