Befejeződött a Sió turisztikai fejlesztésének első üteme

Lezárult a Sió turisztikai fejlesztésének első üteme, amelyben több mint 400 millió forintos beruházással kerékpárút épült a Sió-töltésen Szekszárd és Sióagárd határától Harcig – közölte a Tolna Vármegyei Önkormányzat az MTI-vel.

Emellett Harcon és Sióagárdon kerékpártárolókat is telepítettek, a projektet a Terület- és településfejlesztési operatív program támogatásával valósították meg – tették hozzá közleményükben.

Azt írták, hogy Tolna vármegye kiemelt gazdaság- és vidékfejlesztési programja a területén 100 kilométer hosszan áthaladó, a Balatont és a Dunát összekötő Sió-csatorna turisztikai fejlesztése.

A “Balatontól a Dunáig vízen és két keréken” elképzelés lényege, hogy a Sió-csatorna tolnai szakaszán 85 kilométeres kajak-kenu-, valamint 70 kilométeres, folyam-menti kerékpáros útvonal létesüljön.  

A fejlesztés célja, hogy minél többen töltsék szabadidejüket hasznosan és aktívan, illetve, hogy az emberek a természetet járva váljanak egészségesebbé, és ismerjék meg a térség természeti szépségeit, történelmi, kulturális értékeit.

Megemlítették, hogy a projekt részeként kisfilmek is készültek, amelyek a partnertelepülések – Sióagárd, Harc, Pálfa, Simontornya – természeti, építészeti értékeit, gasztronómiai és kulturális hagyományait mutatják be.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Tanácskoztak a déli part strandüzemeltetői

Már második alkalommal ültek össze a déli part strandjainak üzemeltetői. - -   A partvédőműre és a part
Elolvasom

Marian Cozmáról emlékeztek meg Veszprémben

A 8-as mezt azóta sem viselte senki a csapatban. - - Tizenhat év telt el azóta, hogy a veszprémi kézil
Elolvasom

Csomagtartóból mászott ki az ittas sofőr Somogyban

Cserénfa külterületén könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt - adta közre a police.hu. -
Elolvasom