Benyugtatózva őrjöngött egy férfi Kaposváron

A férfi nagyobb mennyiségű nyugtató elfogyasztása után viselkedett agresszívan.

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nyílt utcán bántalmazta az élettársát, de a telefonfülkét sem kímélte – írja az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a húszas éveiben járó férfi 2023 szeptemberében nagyobb mennyiségű nyugtatót vett be, azonban így is összeveszett az élettársával. Amikor ezt követően egy kaposvári telefonfülkéből fel akarták hívni a nő rokonait, a férfi még indulatosabbá vált, mivel a készülék nem fogadta el az általuk bedobott pénzérméket. Dühében a vádlott a kagylót több alkalommal a telefonkészülékhez csapta, később pedig – miközben az élettársa még bent tartózkodott – berúgta a fülke ajtajának alsó üvegtábláját.

Mindezeket követően a férfi az élettársára is rátámadt, és ököllel megütötte a nőt, majd kirángatta a telefonfülkéből, végül pedig a földre lökte. Cselekményével a vádlott csak a helyszínre érkező rendőrjárőrök felszólítására hagyott fel.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség közérdekű munka kiszabását indítványozta a férfival szemben.

Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette, a felvételen a férfi a telefonfülke ajtaját rúgja be. 


Kapcsolódó

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom