Betegségeknek ellenálló szőlő települ a Balaton-felvidékre

Hat és fél hektáron telepít a legjellemzőbb gombabetegségeknek ellenálló szőlőültetvényt a Balaton-felvidéken a Varga Pincészet a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 450 millió forintos támogatásával .

A PTE közleménye szerint a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekt segítséget jelent a szőlészeteknek és borászatoknak a következő évek fajtaválasztásában és termékfejlesztésében – jelezték.

A fejlesztést indokolja a kommüniké szerint, hogy a klímaváltozás következtében egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben. Ennek a hagyományos szőlőfajták esetében egyre nehezebben, egyre több pénz és energia ráfordításával tudnak csak megfelelni a szőlőtermesztők.

A közlemény szerint a fejlesztés eredményeként megtörténik három szőlőfajta kutatási eredményeken alapuló termesztéstechnológiájának kidolgozott leírása és ha a fejlesztésben alkalmazott szőlőfajtákból piacképes termék válik, “reális új alternatíva állhat rendelkezésre a hazai, illetve a nemzetközi szőlő és bor ágazat számára” – emelték ki.

A kommüniké szerint a projektben alkalmazott fajták esetében alig kell növényvédőszereket használni, ez pedig a tudatos élelmiszerfogyasztás és a környezetet kevésbé terhelő gazdaságok népszerűsítése, valamint a hazai termékek, hazai innováció támogatása szempontjából is fontos.

A közlemény szerint a fejlesztésekkel “fel tud zárkózni a hazai kutatás, illetve adott esetben meg tudja előzni a Nyugat-Európában zajló, hasonló célú programokat”, egyben a “projekt a kiöregedő ültetvények helyére egy piaci alapú, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező fajtaszerkezet kialakítását irányozza elő” – írták.

A fejlesztés előreláthatóan 2025 tavaszán zárul majd.

A badacsonyörsi központú, feldebrői telephellyel is rendelkező mintegy 180 embert foglalkoztató Varga Pincészet a cég korábbi közlése szerint 250 hektáron termeszt, és 2000 hektárról vásárol fel szőlőt.

A társaság a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2020-at 5,9 milliárd forintos forgalom mellett 476 millió forintos adózott eredménnyel zárta, míg 2019-ben 5,3 milliárd forintos bevételt és 327 millió forint profitot szerzett.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Illegális agancsozás Igalban

Az igali rendőrök lopás miatt indítottak eljárást két felsőmocsoládi lakos ellen - olvasható a police.hu-n.
Elolvasom

Az év lepkéje 2026-ban a nagy tűzlepke

A lakossági internetes szavazás alapján a 2026-os év lepkéje a nagy tűzlepke lett - közölte a Magyar Madár
Elolvasom

Vádat emeltek a több késszúrással gyilkoló zirci férfival szemben

Emberölés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 70 éves férfival szemben, ak
Elolvasom