Hévízről is járatot indít a Wizz Air

Hévízről is járatot indít a Wizz Air

Három új összeköttetéssel gyarapszanak a Wizz Air magyar szolgáltatásai. Debrecenből két tengerparti célpont is elérhetővé válik, a balatoni reptérről pedig Dortmundba utazhatunk majd – írja az airportal.hu.

A Wizz Air tájékoztatása szerint Burgasz és Korfu szigete válik elérhetővé nyáron Debrecenből, a Hévíz melletti légikikötőbe pedig Dortmundból érkezhetnek utasok.

A foglalási rendszer adatai szerint a német város és a Balaton, valamint Debrecen és Burgasz között heti kétszer, csütörtökön és vasárnap közlekednek a járatok június első hetétől.

Korfu és Debrecen között szerdánként közlekednek a Wizz Air A320-as családba tartozó gépei. A magyar hátterű diszkont légitársaság a napokban közölte, hogy kilenc magyarországi útvonalat nyit újra, visszatér a budapesti kínálatába London-Gatwick, Edinburgh, Oslo, Podgorica, Varsó, Bologna és Szkopje, Debrecenből pedig Tel-Aviv és Lárnaka – olvasható az airportal.hu-n.



Forrás: airportal.hu
Fotó: azutazo.hu

Kapcsolódó

Lebontották a veszprémi kályhás-házat

A régóta omladozó épületnek pár óra alatt hűlt helye maradt. - - Múlt hétfő reggel elkezdték, délután
Elolvasom

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom

Összefogott a déli és az északi part: augusztus 20-án a STRAND Fesztiválon lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka.

Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi
Elolvasom