Biztatóan indul az őszi szezon a szálláshelyeken

Biztatóan indul az őszi szezon a szálláshelyeken

A Szallas.hu adatai szerint 42 százalékkal több belföldi üdülésre szóló foglalást regisztráltak már az idei őszre, mint tavaly ilyenkor; a november elsejei hosszú hétvége legkeresettebb úti céljai Eger, Gyula és Hévíz – ez derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzéséből.

Az MTI-nek küldött közleményben kiemelik: az eddig megtett foglalások száma és aránya bizakodásra ad okot, az infláció és mellé a rezsicsökkentés módosításának hatását nehéz megjósolni. Augusztus 30-ig 42 százalékkal több foglalást tettek az őszi időszakra belföldre, mint tavaly, amivel 76 százalékkal nőtt a bruttó szobaár-bevétel – ismertette a részleteket Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője a közleményben.

Országosan egy éjszaka személyenként átlagosan 11 200 forintba kerül, ez 10 százalék körüli növekedés 2021 hasonló időszakához képest.
    

A hazai turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik. Ezzel kezdődik az őszi szünet is a tanévben, ami november 6-áig tart. Eger, Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros gyűjtötte eddig a legtöbb foglalást a Szallas.hu-n erre az időszakra. A legnépszerűbb őszi úti célok sorát Sárvár, Sopron, Esztergom, Miskolctapolca és Nyíregyháza követi – tette hozzá a sajtószóvivő.
    

Szabad szállás még bőven akad a legkedveltebb célpontokon is az őszi hosszú hétvégére: például az egri és gyulai szálláshelyek közel kétharmada foglalható még. Jelenleg a foglalások darabszámából Észak-Magyarország részesül a legnagyobb arányban (28,5 százalékkal). A dobogón követi Nyugat-Dunántúl (19,2 százalékkal) és a Balaton (11,4 százalékkal).

Minden második foglalás wellness-szálláshelyre szól – közölték.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet

Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kunffy Lajos Emlékmúzeum, Somogytúr

Kunffy Lajos festőművész 1869-ben a somogyi Orcin látta meg a napvilágot jómódú, földbirtokos, zsidó család
Elolvasom

A szentkirályszabadjai robbantás csápjai nyúlhatnak elő a múlt homályából?

A legendás ügy szövevényes szálainak kibogozása még a mai napig is várat magára. - - A Balaton környék
Elolvasom