A több ezer ember részvételével tartott rendezvény kezdetén Udvardy György veszprémi érsek úgy fogalmazott: a vértanúság a remény megkérdőjelezhetetlen jele, Bódi Mária Magdolna életében pedig a krisztusi erények bontakoznak ki.
Ezután Erdő Péter bíboros latin és magyar nyelven felolvasta XIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya engedélyezte Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását.
Bódi Mária Magdolna ereklyetartóját Laposa Norbert balatonfűzfői plébános Cristiana Marinelli, a boldoggá avatás római posztulátora és számos fiatal kíséretében hozta fel a Veszprém Aréna mellett kialakított színpadra. Itt átadta Márfi Gyula korábbi veszprémi érseknek, akitől Udvardy György érsek átvette, majd átadta Erdő Péter bíborosnak, aki elhelyezte Bódi Mária Magdolna ereklyéjét a missziós keresztben.
Szentbeszédében Erdő Péter azt mondta: Bódi Mária Magdolna vértanúsága nem váratlan szerencsétlenség volt, hanem egy elkötelezett, fiatal élet megkoronázása.
Felidézte: Bódi Mária Magdolna apostoli lelkülete már iskolás korában jelentkezett, szeretett volna szerzetes lenni, de nem vették fel, mert szülei nem éltek házasságban. Világi apostolként viszont megérezte a kegyelem erejét.
Bár a Fűzfőgyártelepen munkásként dolgozó lány szerzetes nem lehetett, 1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén magánfogadalmat tett: örökös szüzességet vállalt Krisztus iránti szeretetből. Állandó kegyelmi életét gondosan őrizte, rendszeresen járt gyónni, napját szentmisével és szentáldozással kezdte, és erre másokat is rávezetett, fellelkesített – elevenítette fel a bíboros.
Erdő Péter emlékeztetett: a szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek meg Litérre, aznap délután Bódi Mária Magdolna néhány asszonnyal és gyerekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely lejáratánál tartózkodott, amikor két fegyveres szovjet katona támadt rájuk. Egyikük a bunkerbe küldte a lányt, aki tisztaságát védelmezve a zsebében tartott kisollóval megszúrta a katonát és menekülni próbált, közben a többi asszonyt figyelmeztette a veszélyre. Pár pillanattal később az egyik katona lelőtte a lányt, aki a második lövésnél karjait az ég felé tárta, majd összezárta ezekkel a szavakkal: “Uram, Királyom! Végy magadhoz!”
Erdő Péter kijelentette: Bódi Magdi nem csak a tisztaságát védte, hanem Krisztus iránti hűségből és szeretetből adta életét. Mindhalálig megtartotta fogadalmát, áldozata pedig közvetlen hatással is volt környezetére – emelte ki.
A bíboros úgy fogalmazott: Bódi Mária Magdolna “a tisztaság vértanúja” volt. Manapság tisztaságról beszélni bátorságot kíván, tisztaságra vállalkozni pedig nem valamiféle extrém teljesítmény, hanem a Krisztus iránti személyes szeretet nagy elhatározása – jelezte.