Decemberben nyit a füredi koripálya is

Mikulás napján, azaz december 6-án nyitja meg kapuit Balatonfüred műjégpályája. A 900 négyzetméteres sportlétesítmény a tavalyi árakon vehető igénybe a Zákonyi-park területén.

Ha az időjárás engedi, azaz nem lesz tartósan 10 foknál melegebb, december 6-án megnyílik a műjégpálya, amelynek kialakítását már el is kezdték a Zákonyi-parkban. A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán idén is lesz zene, működik majd büfé és korcsolyakölcsönző.

A műjégpálya minden nap 09-20 óra között lesz nyitva. A szolgáltatások árai változatlanok, azaz ezer forintba kerül egy felnőtt belépő, a diákok 700 forintért válthatnak jegyet, a füredi lakosok 50 százalékos kedvezménnyel használhatják a pályát, a 14 éven aluli helyi lakosok pedig ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak.

Egy igazi közösségi tér létesült itt, ezt a funkciót szeretnénk tovább erősíteni. Tavaly 17 ezer látogatója volt a jégpályának, rövid idő alatt a város egyik közkedvelt helye lett. Ha az időjárás nem szól közbe, egészen február végéig üzemeltetjük majd a műjégpályát

– nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Holczer András, alpolgármester.

Az önkormányzat beruházásában két évvel ezelőtt létesült, 220 fő befogadására alkalmas szezonális műjégpályának az eső nem árt, viszont 10 fok felett a jég már károsodik, ezért a pálya működése részben függ az időjárástól is.



Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

Új inváziós, méhpusztító parazita jelenhet meg Magyarországon

Az ázsiai kis méhatka belátható időn belül felüteheti a fejét hazánkban. - - Az ázsiai lódarázs után ú
Elolvasom

Lezárult a nyomozás a Balaton-parti építkezésen történt baleset ügyében

A forgó-kotró munkagép okozott súlyos sérülést - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti építkezésen s
Elolvasom

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom