Díjakat adtak át a Balaton Ünnepe fesztiválon

Díjakat adtak át a Balaton Ünnepe fesztiválon

Életműdíjat kapott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem vezetője, díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát, a közönség szavazatai alapján pedig a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala a pénteken, első alkalommal megrendezett A Balaton Ünnepe elnevezésű fesztiválon – közölték a szervezők szombaton az MTI-vel.

Mint írták, több százezren vettek részt a MOL Nagyon Balaton idei eseményein, amelyek A Balaton Ünnepével zárultak. Ez utóbbival a szervező VOLT Produkció célja, hogy évente egyszer összegyűljenek mindazok, akik egész évben sokat tesznek a Balaton Régióért: vendéglátók, szállásadók, művészek, szervezők és a közönség.
    

A Balaton Ünnepén életműdíjat kapott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem vezetője, a díjat Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója adta át. Díjazták a balatoni kerékpárutat, illetve a fonyódi Kripta Villát, a közönség szavazatai alapján pedig a KFT Balatoni nyár című slágere lett a Balaton Dala – áll a közleményben.
    

“Bízunk benne, hogy a 2022-es már egy teljes értékű év lehet, amikor négy évszakban várhatjuk a vendégeket számos eseményen a Balaton körül”

– idézte a kommüniké Lobenwein Norbertet, a MOL Nagyon Balaton vezetőjét.

Forrás: mti.hu
Fotó: facebook.com/NagyonBalaton

Kapcsolódó

Teljes a Paloznaki Jazzpiknik 2026 fellépőinek névsora – idén is világsztárokkal érkezik a Balaton kedvenc jazzfesztiválja

Több kontinens jazzvilága és a kortárs zene csúcselőadói – az amerikai, a brit, a francia és a holland jazz
Elolvasom

Zamárdiba érkezik Robin Schulz és a STRAND-on tér vissza a legendás RetroStrars fesztivál

Teljessé vált a STRAND Fesztivál nulladik napja. Augusztus 19-én Zamárdiban a már korábban bejelentett Timm
Elolvasom

José González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében

Az argentin politikai menekült szülők gyermekeként Svédországban született José González tavalyi teltházas
Elolvasom