Dübörögnek az épülő ipari park munkálatai Füreden

Teljes gőzzel folyik Balatonfüred talán legfontosabb beruházása. Jelenleg hét közművesített telek kialakítása zajlik, amelyek a tervek szerint egy ipari parkot alkotnak majd a néhai szemétlerakó területén – olvasható a Füredi Napló hasábjain.

Az Aszófői út mentén épülő új ipari parkba a tervek szerint vállalkozások települhetnek majd ki, új munkahelyeket létrehozva ezzel. A komplex fejlesztés több új épületet is magába foglal a 14 hektáros területen, ezekbe költözik például a Probio kertészeti és köztisztasági részlege, a fizikai dolgozók és a teljes géppark, itt parkolnak majd a hulladékszállító járművek is.

Az ipari parkban hét nagyobb, teljesen kiépített, közművesített telket jelölnek ki, itt létesíthetnek bázist a vállalkozások. A beruházás helyszíne távolabbra esik a lakóövezettől, ezért a fürediek számára szinte láthatatlanok a most folyó munkálatok, ugyanakkor az ipari park fontos mérföldkő lehet a város életében. A projekt, melynek része a várost nyugati irányból elkerülő út felső szakasza is, közel egymilliárd forintból valósul meg.


Kapcsolódó

Új inváziós, méhpusztító parazita jelenhet meg Magyarországon

Az ázsiai kis méhatka belátható időn belül felüteheti a fejét hazánkban. - - Az ázsiai lódarázs után ú
Elolvasom

Lezárult a nyomozás a Balaton-parti építkezésen történt baleset ügyében

A forgó-kotró munkagép okozott súlyos sérülést - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti építkezésen s
Elolvasom

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom