Elektromos kerékpárokra specializálódott betörőpáros ellen emeltek vádat Somogyban

Mintegy 10 millió forint értékben tulajdonított el elektromos kerékpárokat és rollereket egy moldáv állampolgárságú betörőpáros a Balaton-parton tavaly nyáron az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség az MTI-t.

Azt írták, hogy az egymást régóta ismerő, korábban csomagszállítással foglaló és Európában gyakran utazó férfiak 2023 júniusában érkeztek Magyarországra, ahol elhatározták: nagy értékű e-kerékpárokat és e-rollereket lopnak el kempingekben nyaralóktól, a zsákmányt pedig az interneten értékesítik.

A vádlottak Balatonalmádiban és Zamárdiban lakókocsik elősátrából 2-2 biciklit, Balatonfüreden, egy kerékpárok bérbeadásával foglalkozó cég raktárából 3 biciklit, nyaralóvendégektől rollereket vittek el – tették hozzá.

Az ügyészség kiemelte: a feltételezett elkövetőket az év júliusában elfogták és őrizetbe vették.

A lopott járművek közül többet is sikerült felkutatni: néhánynak a helyét a vádlottak mutatták meg, de előfordult, hogy kerékpárokba szerelt nyomkövető segítette a hatóságok munkáját – jegyezték meg.

Az ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, valamint más bűncselekmények miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő két férfi ellen, és börtönbüntetés, továbbá közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában.


Forrás: MTI / OS

Kapcsolódó

Legyen kutyás strand Siófokon? A városvezetés szavazást indít

Az önkormányzat a siófokiak véleményére kíváncsi. - - Siófok Város Önkormányzat Képviselő-testülete a
Elolvasom

Fakivágások a balatonfüredi Koloska-völgyben

Az érintett területek időszakos lezárás alatt állhatnak a hónap első felében. - - A hónap elején a Bak
Elolvasom

Zalában jelent meg a kiskérődzők pestise

A betegség hazánkban eddig még nem ütötte fel a fejét. - - Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pest
Elolvasom