Több százan tiltakoztak a fonyódligeti partszakasz lezárása ellen

Több százan tiltakoztak a fonyódligeti partszakasz lezárása ellen

A civilek által közkedvelt terület parázs viták középpontjába került az elmúlt hetek során.

Egy másfél kilométeres fonyódi partszakasz lezárása ellen tiltakoznak civilek a Balatonnál. Helyi népszavazást kezdeményeznek annak érdekében, hogy csak az ott élők hozzájárulásával lehessen értékesíteni a területet. A part mellett húzódó Erzsébet tárbort működtető alapítvány két hete azt közölte: idén már csak ők használhatják a strandot – írja az atv.hu.

Több százan vettek részt azon a sétán, amellyel a szabadstrandot akarják megmenteni Fonyódon. A hosszú partszakaszt úgy csatolnák az Erzsébet-táborhoz, hogy az állam elcseréli egy – a tiltakozók szerint mocsaras – területre a szabadstrandot.

Az egyik résztvevő, Horváth Norbert az ATV Híradó stábjának úgy fogalmazott: “1500 méter hosszú a strand és átlagosan 22 méter széles. Ez Fonyódnak nagyon hosszú ideje kedvelt szabadstrandja és nagyon szeretnénk, hogy a szabad jellege megmaradjon mindenki számára”.

A tiltakozás egyik szervezője azt mondta: nem engedhetik meg, hogy egyetlen tollvonással döntsenek a fejük fölött.

“Valahol példát kell mutatni, hogy meg kell védeni a szabad partokat, a szabadstrandokat egész Magyarországnak. Ez nem csak Fonyód érdeke, meg a fonyódligeti lakóké, vagy a boglári vagy ordacsehi lakóké, akik a közelben laknak, hanem azt gondolom, mindenkié, akik eljönnek ide nyaralni” – hangsúlyozta Németh Helga.

A tiltakozók szerint az is furcsa, hogy a tábort működtető alapítvány ki akar zárni mindenkit a partról. Lebó Attila azt mondta, olyan érveket soroltak fel, hogy például szemetes a strand, illetve azt, hogy a horgászok rendszeresen bejönnek a területre kocsival. 

“Ezek ilyen mondvacsinált problémák, igazából le szeretnék zárni és magánterületté kívánják minősíteni” – vélekedett a férfi.

Alig két hete az illetékesek még azt mondták, hogy a terület állami kézbe adása még nem dőlt el. A tiltakozók szerint ez nem igaz. Pálfy István szerint “nyílt hazugságok” hangzanak el minden nap, pedig a döntés megjelent a Magyar Közlönyben.

A tiltakozás szervezője azt mondta, helyi népszavazást kezdeményeznek, hogy elérjék: a helyiek nélkül ezt a területet ne lehessen lezárni, elherdálni.


Forrás: atv.hu
Fotó: Nők a Balatonért Egyesület / Facebook

Kapcsolódó

Lézerrel pásztázták a keszthelyi Szent Miklós kápolna középkori freskóit

Az épületet a település legelső épített emlékeként tartják számon. - - Lézerszkenneres felmérés készül
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Maderspach Viktor kilátó, Várpalota

A várpalota fölé magasodó Tési-fennsíkról – vagy, ahogy a helyiek többnyire nevezik, a kopaszról – gyönyörű
Elolvasom

Patinás veterán autók a balatonfüredi Tagore sétányon: holnap indul a Concours d’Elegance

A kiállítás tetőpontja idén is az autós felvonulás lesz a rendezvény zárásaként. - - Elegancia, különl
Elolvasom