Életet mentettek a veszprémi állatkertben

Életet mentettek a veszprémi állatkertben

A bajba jutott asszony rokonainak gyors reakciója és a mentők szakértelme segített a szorult helyzetben.

Az állatkertbe kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 60 év körüli nőhöz, aki minden előzetes panasz nélkül esett össze a hollóknál – írja az OMSZ Facebook posztja.

Az asszony családja bár nagyon megijedt, azonnal mentőt hívtak, majd a tapasztalt mentésirányító instrukcióit követve megvizsgálták a nőt, aki már nem lélegzett. A telefonon kapott utasítások szerint rögtön megkezdték az újraélesztését, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.



Forrás: Országos Mentőszolgálat / Facebook
Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Kapcsolódó

Több napra elzárják Balatonfőkajárt az autósok elől, a helyiek parázs vitába kezdtek ennek kapcsán

A település vezetője a falu közösségi oldalán próbálta rövidre zárni a heves diskurzust, melyet elsősorban
Elolvasom

Faág szúrta át egy kerékpáros lábát Balatonfürednél, a tűzoltók mentették meg

A sérültet egy terepjáró platóján szállították el a mentőautóig. - - Hétfőn egy súlyos sérülést szenv
Elolvasom

Cápa a Balatonban? Ettől a lénytől rettentek meg a tónál

A "balatoni cápa" legendája időről időre felmerül, a legútóbbi esettel kapcsolatos kételyeket a pecaverzum.
Elolvasom