Elhunyt az egyik leggazdagabb magyar

Claessens Peter, a Somogy megyében tevékenykedő agráripari vállalkozó saját kezével vetett véget életének – olvasható az mfor.hu-n.

A lap információi szerint a döntéshez családi és üzleti nehézségek is egyaránt vezethettek.

Az agráriumban tevékenykedő vállalkozó és testvérei a 32,4 milliárdos vagyonukkal az 55. leggazdagabbnak számítottak Magyarországon A 100 leggazdagabb listája szerint. A Claessens-család cégét vezető Peter 1995 óta élt Magyarországon Somogyszob Nagybaráti-pusztán. Több mint negyedszázada vásárolták meg a Dél-somogyi Állami Gazdaság romos telepét, ahol a megye legmodernebb állattartó vállalatát hozták létre. Ma már a család Somogy megyében összesen 10 önálló telephellyel rendelkezik és a több mint 300 főt foglalkoztató csoport a térség egyik legnagyobb munkaadója.

A család tulajdonában lévő cég árbevétele tavaly ismét meghaladta a 30 milliárd forintot, adózás előtti eredménye pedig 5 milliárd forint körül mozgott. Korszerű óljaikban 8500 egyedből álló tenyészkoca-állományt tartanak, az állatok évente 350 ezer malacot fialnak. Ezekből 200 ezret saját hizlaldájukban nevelnek fel, a szükséges takarmányt saját szántóföldjükön termelik meg. A tehenészetükben 2000 tehenet tartanak, tejtermelésük éves szinten több mint 24 millió liter.

Claessens Peter, idén júniusban a Külgazdasági és Külügyminisztériumban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, amivel az agrárgazdaság területén végzett, különösen az innovatív technológiák hazai alkalmazása terén nagy jelentőségű, több évtizedes munkáját ismerték el.

Claessens Peter idén lett volna 48 éves.


Forrás: mfor.hu

Kapcsolódó

Lélegzetelállító négyévszakos videóval mutatkozik be Gyenesdiás

Különleges imázsvideóval hívja fel magára a figyelmet Gyenesdiás, amely látványos képsorokon keresztül muta
Elolvasom

Szallas.hu: tavasszal Budapest, nyáron Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Sióf
Elolvasom

Lefejezéssel fenyegette a rendőröket egy kaposvári férfi

A készenléti rendőröket követelte egy kaposvári férfi, nyomozás helyett az elfogásában segítettek - számolt
Elolvasom