Elkészült a Balaton nagy fagyitérképe – ezek a legjobb fagyizók

Elkészült a Balaton nagy fagyitérképe – ezek a legjobb fagyizók

Ma már akár 500 forintra is rúghat egy gombóc fagylalt, amely mögött az alapanyag drágulása, a munkaerőhiány és az infláció érhető tetten. A nyár sláger édességének népszerűségén ez a szomorú tény azonban mit sem csorbít. A Balaton legjobb fagyizóit a Pénzcentrum cikke szedte össze egy listára, illetve egy térképre.

Nem csak az alapanyag-drágulás, de az egyre súlyosabb munkaerőhiány is nehezíti idén a cukrászdák, fagyizók helyzetét. A Balaton környékén pedig még rosszabba a helyzet ezekben a hónapokban. Éppen ezért ne csodálkozzunk, ha 500 forintot is elkérnek egy gombóc fagyiért.

Ami az alapanyagokat illeti, sajnos már nemcsak arról van szó, hogy ismét drágulnak, hanem sok esetben előfordul, hogy nincs is elegendő – mondta május elején Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Jelenlegi szabályozásnál a tölcséres fagylaltot 27%-os Áfával kell értékesíteni, ami indokolatlanul nagy terhet jelent a cukrászdák, fagylaltozók működésénél. Továbbra is próbáljuk elérni, hogy a helyben készült fagylalt, tölcsérben történő értékesítésnél is lehessen alkalmazni az 5%-os Áfakulcsot. Ez segítené a szakmánk megmaradását és azt is, hogy a fagylalt ára ne szálljon az egekbe – nyilatkozta a Pénzcentrumnak a szakember. Emellett továbbra is küzdenek a munkaerőhiánnyal. Sokszor óriási nehézséget okoz a vendégek tisztességes kiszolgálása, nem is tudjuk micsoda küzdelem zajlik a háttérben.

És íme a portál által a 30 legjobb fagyizónak titulált egység:

  1. Füredi korzó fagyizó
  2. Várkávézó Szigliget
  3. Macchiato Caffe
  4. Karolina Kávéház & Koktélbár
  5. Bringatanya, Somogyi fagylalt műhely
  6. Florida Fagyizó
  7. Geleta Cukrászda
  8. Bergmann Cukrászda
  9. Tulipán Kávéház
  10. Levendula Kézműves Fagylaltozó
  11. Mónisüti
  12. Nosztalgia Fagyizó
  13. Promenád Kávéház
  14. Apátsági Rege Cukrászda
  15. Dinasztia Cukrászda
  16. Arácsi Cukrászda
  17. Mackó Cukrászda és Snack Veszprém
  18. Kedves Cukrászda Balatonfüred
  19. Lounge Coffee Balatonalmádi
  20. Café Melba Siófok
  21. NASSKA
  22. Jordanics Cukrászda
  23. Tihany Fagyizó és Kávézó
  24. Margaréta fagyizó
  25. Móló Cukrászda
  26. Zsúr Café & Fagylaltozó
  27. Schőnig Cukrászda
  28. Marcipán Cukrászda & Kávézó & Reggeliző
  29. Tejvirág Fagylaltozó
  30. Bagaméri Fagylaltozó

Kép: Pénzcentrum / Google Maps




Forrás: penzcentrum.hu
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom