Élményvadászat Paloznakon a szőlőhegy tövében

Augusztus első hétvégéjét, az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Jazzpikniken töltöttem. Csütörtökön késő délután érkeztem az aprócska Balaton-parti faluba Lovas felöl. Az útszélén parkoló sok-sok autó jelezte, hogy itt bizony készülődik valami. A parkoló keresést segítették a kihelyezett táblák és a kedves forgalom irányítók, de a központba már gyalog indultam átvenni a belépőket. Nagy volt a gyalogos forgalom, főleg az ellenkező irányba lévő Nagyszínpad felé.  A Sáfránkert étterem előtti AUDI Jazz Stage utcaszínpadon már javában szólt egy különleges hangulatú zene, így a blues és soul alapokra építkező ÉCSKA &HUBS dalait hallgatva a karszalagért sorbaállás sem volt unalmas. Ez a környék volt, a fesztivál epicentruma. Egy sarokkal nyugatabbra a TAITTINGER Jazz és Pezsgőbár színpad állt, amire kiváló volt a rálátás a templomdomb oldaláról is, pár háztömbbel északabbra pedig a Tájház udvarán felállított FÁBIÁN JULI Színpad muzsikája szórakoztatta az arra járókat. Ezen a környéken koncentrálódtak a gasztronómiai és borászati standok is. 

Kis nézelődés után átmentem a Nagyszínpadra, ahol a PEET PROJECT volt a bemelegítő banda, akikkel igen jól választottak a szervezők, mert a fiatal zenészek, korukat meghazudtolóan profin tolták a feszes ritmusokat. Valószínűleg amerikai rajongótáboruk nagyobb lehet, mint a magyar, mivel visszatérő vendégek a tengerentúli jazzfesztiválokon. A hegedű kiemelt szerepe csak tovább erősítette, hogy nem egy hagyományos smooth jazz formációval volt dolgunk; egyik ismerősöm, csak akkor hitte el, hogy magyar zenekart hall, amikor megszólaltak. A buli záróbetétje elég pimaszra is sikerült: M. JACKSON dalokból játszottak egy parádés egyveleget. Akkor még nem tudtuk, hogy ezt a THE JACKSONS sem fogja túlszárnyalni.

Az átszerelés alatt bemutattak egy filmet a tragikusan fiatalon elhunyt magyar jazz énekesnő Fábián Juli emlékének szentelve, valamint  Hullan Bea festőművész Juliról készült portréját. A festményt árverésre bocsájtották és a bevételt a Fábián Juli Emlékalapítványnak ajánlották fel, a nehéz helyzetű zenészeket támogatására.

Időközben szépen megtelt a füves lelátó, a délután pokrócokon heverészők is felálltak, hogy minden talpalatnyi helyre beférjen még valaki. Pontban este 9-kor aztán felcsendültek a várva várt dallamok. Egy intro bejátszásával a hangszerek mögötti vászonra vetítettek archív fotókat a JACKSON testvérek különböző formációiból. Közben szépen beszivárgott a zenekar és élővé vált a produkció. Nagy hangzavar fogadta a felbukkanó 4 testvért, akik nem sokat hezitáltak, egyből egy intenzív slágermixbe és különböző táncos mutatványokba kezdtek. Passzolgatták az énekesi feladatokat egymás között, viszont némelyikül hangja nem jutott el a közönségig, amire a többiek gyorsan besegítettek, de azért ez zavaró volt. Pár szám után hátra is mentem a keverő elé, hátha ott jobb lesz, de sajnos bizonyos hangok ott is hiányoztak.

Mikor elfáradtak a fiúk, jött kis videó összeállítás a zenekar több mint fél évszázados zenei múltjáról. A szülők emlékeztek vissza a fiúk gyermekkorára, a 60-as évek Amerikájára. Megszólalt több neves producer is méltatva a fivérek kitartását, tehetségét, majd a folytatásban jöttek sorban a slágerek, örökzöldek. TITO volt a legaktívabb ebben a szakaszban, több szerzeménye is elhangzott, ő egyébként végig gitározta a buli.

Amikor MICHAEL tűnt fel a kivetítőn vagy az ő szerzeményébe kezdett a banda, a közönség is nagyobb intenzitásra kapcsolt. Több Jackson imitátor is feltűnt a közönség soraiban, nekik különösen bejött a legendás Thriller lemezről előadott Wanna Be Starting Something. Nekem meg eszembe jutottak a 80-as évek elején, Balatonkenesén átélt Rózsás évek.

 Persze hamar a 70-es években találtam magam, no, nem élményekben, hanem volt egy blokk, amikor a zenekar, akkori slágerlistás számait énekelte sorban JACKIE, JARMAINE, MARLON és a gitáros tesó.

Az ABC és az I’ll be there közben páran próbáltak kommunikálni a keverőssel, persze magyarul és borgőzösen. Ez így nem annyira ment, pedig biztos nagyobb élmény lett volna megfelelő énekhangosítással meghallgatni többek között az I want you back és a The love you save nótákat.

A kis ráadásban megtudhattuk, hogy nagyon képzett zenészek kisérik a 4 fivért, a bemutatásnál mindenki „virgázhatott” kicsit a saját hangszerén. Profi produkció volt, a némi „hangzavar” ellenére sincs csalódottság bennem. Visszarepültem az időben, különleges zenei utazással.

Buli után a közönség nagyrésze elindult hazafelé, valamint közös fotókat készítettek a magyar M. JACKSON imitátorokkal. A maradók pedig az egykori FORTUNA DJ-k, DAN VON SCHULTZ és ANDREW J zenéire bulizhattak hajnalig.

Én a központ felé vettem az irányt, hogy belehallgassak a SZILÁRD PIANO PROJEKT műsorába. Jó zárása volt ez az estének.

A pénteki napon kicsit aggódtam, mivel komoly esőzések voltak a Balaton parton, de szerencsére a vihar sátor döntögető része hamar átvonult Paloznak felett. Közben kicsit megtréfáltak a rendezők, mivel előbbre hozták a koncertek kezdési időpontját. Így esőben kezdett a Nagyszínpad első fellépője LITTLE G WEEVIL FEAT. DIONNE BENNETT, ám a kiváló blues muzsika gyorsan becsalogatta a környékről a gumicsizmás esőkabátos rajongókat. Sajnos a színpad előtti füves rész alaposan felázott, így sok tócsa, később pedig sártenger borította a területet; persze voltak, aki élvezték az iszapfürdőt, mezítláb dagasztották a sarat. 🙂

 Tehették is, mert Szücs Gabiék jó kis nótákat válogattak össze. LITTLE G hazatérve Amerikából egy új zenekart szervezett maga köré itthoni muzsikusokból, velük járja az országot és ide vendégénekesnek meghívta a walesi származású „fekete párducot” DIONNE BENNETT személyében. Nagyon bírta a közönség, mikor énekelni kezdett, úgy összességében az egész program nagyon profin volt felépítve. Lemezminőségben játszották a dalokat, a vokalisták sem voltak lespórolva a produkcióból és kicsit mesélt még az amerikai életéről, élményeiről is a termékeny blues gitáros, énekes, zeneszerző.

Jó felvezetés volt ez a THE BRAND NEW HEAVIES előtt. Az angol banda első akkordjai után megnyugodhatott a közönség, hogy ők jó hangmérnököt hoztak, mivel minden kristálytisztán szólt, szerencsére még az ének is. Erősen kezdték a bulit, olyan slágerek csendültek fel, mint a Never Stop, Black To Love, Dream on Dreamer. Utána volt egy kisebb blokk, amikor az acid jazz-os kezdetekre emlékeztetett a zenekar. Akkoriban főleg instrumentális zenével nyomultak a londoni klubokban. Nekem kifejezetten tetszett ez a kissé nyers torzított hangzású, néhol már-már rockos szösszenet. Ezen az estén a bűbájos ANGELA RICCI londoni énekesnő hangján élvezhettük a zenekar közel negyedszázados dalait, pedig, hát anno N’DEA DAVENPORT vitte sikerre ezeket a nótákat. Különben az eredeti zenekarból már csak két zenész aktív, a basszust kezelő ANDREW LEVY és a többnyire szólógitáron játszó SIMON BARTHOLOMEW. A buli vége felé a Spend Some Time dalban mindketten kimutatták a „foguk fehérjét”, itt mindenki lenyomhatott egy szólót a hangszerén. A búcsúnóta, a Dream Come True dallamai után nehezen is mozdult a közönség a színpad elől. Gondolom nem csak a sártenger ragasztotta őket oda.

Rövid átszerelés követően egy magyar jazz alakulat volt a pódiumon, mégpedig SILHOUETTE AND VINX formáció. A tehetséges magyar fiatalokhoz 3 éve csatlakozott egy igazi óriás, már a termetét tekintve is. VINX amúgy énekprofesszor hazájában és kellemes bariton hangja sok világsztárt megfogott, hiszen olyan nevekkel dolgozott együtt, mint STING, CHER vagy STEVIE WONDER. Igényes zenét, szívmelengető élményeket kaptak, akik kitartottak a zenekar mellett a hűvösre fordult éjszakában. Magyarország a jazz zenében tutira jól teljesít. Én meg jól elfáradtam, nemcsoda, volt plusz 2 kg a bakancsomon, amit másnap 30 percig puceráltam.

Szombatra aztán visszatért a napsütéses idő, felszáradtak a tócsák és megszikkadt a sár is. Már kora délután elkezdett benépesedni Paloznak központja, ami várható volt, hiszen már korábban elfogytak erre a napra a jegyek. Két világsztár került erre a napra egymás után. Eredetileg a funky király MACEO PARKER péntekre lett meghirdetve, de mivel a Zöldfoki szigeteken is koncertezett a napokban, biztos, ami biztos áttették a szervezők szombatra a bulit. Így került a műsorban RICK ASTLEY elé, aki a 80-as évek végének egyik legnagyobb pop sztárja volt. 27 évesen a csúcson hagyta abba a zenélést 1993-ban. Na, de ne szaladjunk ennyire előre. A koncertek előtt kicsit sétálgattam a falu tekergős utcáin. Sokat változott az elmúlt 8 évben a település. Megszépültek a porták, középületek és a vendéglők is. Nagy szerepe van ebben a Homola Pincészet letelepedésének, a folyamatos fejlesztéseknek. A borászat mellett nagy hangsúlyt fektetnek a gasztronómia erősítésébe, valamint a kulturális élet felpezsdítésébe is. Ez utóbbi annyira jól sikerült, hogy ezen a hétvégén 18 ezer körüli jegyet értékesítettek a szervezők. Az utcákon viszont sokkal többen voltak, mivel két színpadon tulajdonképpen „free” műsorok voltak, és nem mellesleg jókat lehetett enni, inni, beszélgetni. Több korosztályos a buli: a legifjabbak a Zöldike gyermekudvarban és a Nagyszínpad melletti réten tölthették kellemesen az időt. Volt itt HANGOLÓRA, aminek a fő célja az volt, hogy elősegítse a gyermekek találkozását a különböző hangszerekkel interaktív formában. Sok-sok hangszert nyüstölhettek a lurkók, míg egy másik standon kis sütiket lehetett díszítgetni. Az egyik legnépszerűbb kézműves foglalkozást az ART HEKK csapata prezentálta, itt diófából faragott halacskákat festettek meg a gyerekek. Stílszerűen egy halat formáló fából készült közösségi térrel érkeztek, el is nevezték Jónásnak.

A DJ a szőlőben, sorozatban ma CYBORG TEMPLAR szórakoztatta a koncertek előtt és után a Nagyszínpadnál piknikezőket. Az élőzenét ezen a napon ZOLBERT smooth jazz formációja nyitotta meg. Neki amúgy a neszmélyi borvidéken van egy hasonló jazz és bor központú fesztiválja, mint az itteni. Gondolom nagy inspiráció volt számára felvezetni a bulit a nagy példakép, MACEO PARKER előtt. Főleg a 2018-ban megjelent koncertlemeze, a ’Live’ anyagából szemezgetett. 

Aztán jött a funky és soul jazz nagy örege, az idén 76 éves MACEO. Az észak Karolinából származó szaxofonos nem kisebb nevekkel zenélt együtt az 50 éves pályafutása alatt, mint JAMES BROWN, PRINCE, BRYAN FERRY.  Erre az estére is kiváló muzsikusokkal érkezett. Tolták is rendesen a nagy slágereket, persze jól megszerkesztve a műsort, mivel azért a főnöknek már be kell osztania a tüdőkapacitását. A szaxofon szólók rövidültek, de a virtuozitás nem kopott meg. RODNY ’SKEET’ CURTIS basszustempóira beindultak a csípők és a lábak a nézőtéren. 2003-ban ő nyitotta meg az A38 HAJÓT egy nagysikerű koncerttel, utána még több évig visszajárt a Dunán ringatózó kulturális központba. Szerettem azokat a klubkoncerteket. A mostani paloznaki buli kicsit más volt, közvetlenebb, látta a mester a közönségét. Felcsillant a szeme, és mint egy kisgyerek mutogatta a kollégáinak, mikor egy dóron lebegett a színpaddal szemben a közönség felett. Szerintem a kimondottan RICK ASTLEY rajongók is jól szórakoztak a programon, ami egy színháziasra koreografált zenekar bemutatással és rövid szólókkal ért véget.

 Majd jött a szokásos DJ a szőlőben, megszólaltak a This Old House dallamai. Ez egy utazós zene 2016-ból, főleg autóval utazós, jól szimbolizálja RICK Paloznakra érkezését. Az angol énekes fél a repüléstől ezért erre a fesztiválra is saját gépkocsijával érkezett. Sok jó zenét meghallgathatott az út során. No meg gyakorolhatta a magyar szókincsét. Ugyanis elárulta a közönségnek, hogy lányának a bébiszittere magyar volt és pár kifejezést megtanult. A csodás Balatonról a kedves magyar emberekről is sokat hallott. A Together Forever felcsendülését egyből nagy ováció fogadta; hát persze, mert ez az 1989-ben íródott nóta nagy sláger volt. A következő It Would Take a Strong Strong is ebből az időből szólt, majd jött a 2015-ös Keep Singing ami az ’50’ című albumon jelent meg. A She Wants to Dance With Me hallatán már totális volt az extázis a csurig telt nézőtéren. Nagyon jól összerakta a programot, mert a nagy slágerek közé betette az újabb szerzeményeit. Sőt nem restellte eljátszani egy 26 éves angol tehetség GEORGE EZRA  Shotgun címen jegyzett bohókás slágerét. Respekt.

Közvetlen utána jött a lírai Cry for Help ’91-ből, lehetőséget adva a két vokalistának és a közönségnek az együtt éneklésre. A Try egy belső utazásra vitt minket, ez a dal a legutolsó lemezén jelent meg 2018-ban. Ismét egy feldolgozás következett, ezúttal a fiatal, népszerű skót DJ, zeneszerző CALVIN HARRIS, valamint RAG’N BONE MAN angol énekes által komponált Giant hozta lázba a magyar közönséget. Az Angels on My Side hallgatása közben megállapítottam, hogy az angyalok valóban RICK oldalán állnak.

Abszolút rácáfolt az angol hidegvérről keringő pletykákra, egész este nagyon nyitott, barátságos és rendkívül kedves volt a közönséggel. A Take Me to Your Heart volt a zenitje az estének, ez már olyan vége a „show”-nak érződött, a közönség persze tombolt és énekelt ezerrel. Aztán következett talán a legkorábbi slágere ’87-ből a Never Gonna Give You Up. Búcsúzkodás, zenekar bemutatás, örömkönnyek.

Aztán erőteljes zenekar átrendeződés a hangszereken, RICK a dobok mögé ült, beütötte a ritmust, a gitáros meg belekezdett a Highway to Hell akkordjaiba. A közönség megőrült az AC/ DC dal hallatán. Valamit tud ez a fickó. 27 évesen kiszállt a pop mókuskerékből, hogy aztán a 2000-es évektől újraépítse zenei karrierjét. Sokan elindultak hazafelé, sokan pedig a pultokat vették célba frissítőkért, mivel még korántsem volt vége az estének.

Átszerelés után az amszterdami ADANI & WOLF formációra várt a feladat, hogy fenntartsa az érdeklődést. A groove muskétásainak nevezik őket. Valóban elég ütős zenékkel durrogtattak a színpadon. Sokféle zenei stílust ötvöztek dalaikban, több akusztikus hangszert megidéző effektek felhasználásával. Nehéz volt eldönteni, hogy most egy blues, jazz, vagy világzene koncertbe csöppentem. Mindenesetre jól keverték a hangokat, hangfoszlányokat, effekteket, amire a magyar közönség is fogékony volt. Nagyszerű szaxissal és egy extrém frizurát viselő énekesnővel állt színpadra a zeneszerző páros. A különleges dallamokhoz természetesen látványos vizuál is kapcsolódott.

  A pikniket a Sáfránkert előtti színpadnál zártam, kicsit kibeszélve a három nap élményeit a barátokkal. Megállapítottuk, hogy jó zenéket hoztak ismét a szervezők, ebbe a kicsi Balaton-parti faluba. Nehéz volt válogatni, hogy éppen melyik helyszínen táborozzon le az ember. Nálam, idén a Nagyszínpad nyert.