Európa legbiztonságosabb tava lett a Balaton

Európa legbiztonságosabb tava lett a Balaton

A Balaton a legbiztonságosabb tó Európában – jelentette ki a Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az M1 televízió egyik műsorában.

Horváth László ezredes tájékoztatása szerint idén 140 esetben riasztották már a vízirendőröket a Balatonon, és 310 sikeres életmentésen vannak túl.

Idén az átlagosnál kevesebb, öt halálos tragédia történt a Balatonnál, de az eseteket nem jogsértések, hanem rosszullét, ájulás okozta – közölte. Több sikeres újraélesztés is volt – tette hozzá.

A kapitány hangsúlyozta, gyakran a rosszul megválasztott vízmélység okoz tragédiát, ezért a Mentőöv programban telepített táblák több strandon is jelzik már a vízmélységet.

Horváth László felhívta a figyelmet arra is, hogy mindig ügyelni kell a viharjelzésre, az elsőfokúnál a parttól legfeljebb 500 méterre lehet bemenni, másodfokúnál viszont már mindenkinek el kell hagynia a tavat.


Forrás és fotó: MTI

Kapcsolódó

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom