Ezek a balatoni utószezon legolcsóbb és legdrágább szállásai

Ezek a balatoni utószezon legolcsóbb és legdrágább szállásai

Már jócskán a nyakunkon a szeptember és sok szempontból egy igen különös nyár áll mögöttünk. Az viszont nem kétséges, hogy a belföldi (és elsősorban a balatoni) turizmus, bár többnyire külső tényezők hatására, de fénykorát élte. A strandok hirtelen dugig lettek, a szállásokért pedig megkezdődött az ölre menő harc. Ennek persze egyenes ági következménye volt az árak brutális elszabadulása is. Most, hogy a főszezon kicsit lecsengett már, utánajártunk, hogy melyek a Balaton két partjának legolcsóbb és legdrágább szálláshelyei az őszi időszakban.

Az északi part

Kissé meglepő lehet, de a magas árak tekintetében a prímet a hévízi luxusszállodák viszik, ahol egy éjszaka két főre, reggelivel nagyjából 50 ezer forint körül mozog, de akad olyan opció is, ahol 64 vagy akár 74 ezer forintot is elkérnek egy szobáért. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezek a szálláshelyek, mind jó hírnevű, medencés luxust kínálnak a legmagasabb pontszámú értékelésekkel.
Hévizet természetesen Balatonfüred és környéke követi megközelítőleg 30 és 40 ezer forint közötti árakkal, de van kivétel azért itt is, akár 12 ezerért is ki lehet fogni kevésbé hivalkodó helyeket.
Köveskálon 25 ezer forint fölött kezdődik a panziókban egy éjszaka ára, de ki lehet fogni komplett házrészt 18 ezer forint környékén Balatonudvariban, és Kenesén is akad panzió típusú szállás 19 ezerért.
Apartmanházak több helyen elérhetők akár 18 ezer forintos áron is.

A déli part

Azon szerintem már senki sem lepődik meg, hogy Siófokon stabil 40 ezer forint körül mozognak a modernebb hotelek szobái, de a helyzet a déli parton már valamivel árnyaltabb, mert találtunk három csillagos szállást is akár 14 ezerért a városban.
Bogláron van ahol még 40 ezer forintot is elkérhetnek egy apartmanért, ehhez képest Balatonszárszón full extrás szálloda 28 ezerért kínál szobát az indián nyárban.
Balatonföldváron 19 ezer forintba kerül egy éjszaka egy szemlátomást régebbi vágású épületben, Balatonmáriafürdőn pedig akár felújított családbarát panzió is elérhető 15 ezer forintból.

A jelenlegi körképről elmondható, hogy a déli parti felhozatala összességében talán kicsit több pénztárcabarát lehetőséget tartogat, az északi part lankáinak szerelmesei pedig az egyszerű funkcionális szállástól egészen a luxushotelekig mindent megtalálhatnak az igényeiknek megfelelően még szeptemberben is.



Fotó: booking.com

Kapcsolódó

A betanított fizikai munka valódi értéket képvisel 

Az egyik legalapvetőbb foglalkoztatási forma a betanított fizikai munka. Ez emberek tízezreinek nyújt lehet
Elolvasom

Te lennél szobafestő?

Sok olyan hétköznapi szakma van, amely ügyességet, kreativitást igényel: ilyen például a szobafestő is. Bár
Elolvasom

Egészségügyi cégnél recepciós munkakörben álláslehetőség Szegeden

Ki ne szeretne egy egészségügyi cégnél dolgozni, mint recepciós? Mindenki biztos megélhetésre vágyik, és eg
Elolvasom