Takáts Gyula mellszobrát avatták Kaposváron

A költő után elnevezett, megújult téren adta át Takáts Gyula mellszobrát Kaposvár polgármestere – tudósított az MTI.

Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere Gera Katalin szobrászművész bronzból készült alkotásánál Takáts Gyulát méltatva azt mondta: a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, Kossuth-, kétszer József Attila- és egyebek mellett Baumgarten-díjjal is kitüntetett költő, író, műfordító és tanár, Kaposvár díszpolgárának pályája átívelt az irodalomtörténet 20. századi korszakain.

Személye összekötötte a magyar irodalom meghatározó, zseniális művészeit, Kaposvárt bekapcsolta az ország irodalmi vérkeringésébe, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Németh László, Illyés Gyula rajta keresztül is kapcsolódik a városhoz – hangsúlyozta. Hozzátette: Takáts Gyula volt “az utolsó a nagyok közül”, aki személyesen ismerte Rippl-Rónai József festőművészt.

Szita Károly felidézte, ahogy Rippl-Rónai, úgy a tabi születésű Takáts Gyula is Kaposvárt választotta lakhelyéül, ahol választásának értékét felismerve nagyra becsülték, elismerték őt. Példaként említette, hogy az írót 1947-ben “örökbe fogadta” Kaposvár egy nehéz körülmények között élő írók megsegítésére indított országos akció nyomán, így vált lehetővé, hogy “teljes tehetségét” az irodalomnak szentelhesse.

Talán ennek az örökbefogadásnak is köszönhető, hogy végakaratában kaposvári lakóházát, képgyűjteményét, könyvtárát és levelezését az önkormányzatra hagyta – jegyezte meg. Kiemelte, hogy Takáts Gyula otthona 2010-ben emlékházként működik, 2012 óta a megyei-városi könyvtár az író nevét viseli.

Kiss Norbert Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese arról szólt, hogy Takáts Gyula életműve több mint 30 verseskötetből, 3 regényből, 2 ifjúsági regényből, egy elbeszéléskötetből, 11 esszé- és tanulmánykötetből, 4-4 napló- és levelezéskötetből, több tucat műfordításból áll.

Nincs még egy olyan alkotó a magyar irodalomban rajta kívül, aki olyan erősen, annyi szállal kapcsolódott volna a Pannon tájhoz, Somogyhoz, a Balatonhoz anélkül, hogy provinciálisnak, helyhez kötöttnek lehetne bélyegezni – fogalmazott az igazgatóhelyettes.

A Takáts Gyulára keresztelt és a mellszoborral együtt hétfőn átadott tér 21 millió forintból újult meg.



Kapcsolódó

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya nyerték a Veszprém-Balaton Filmpiknik közönségdíját

A Bölöni, az erdélyi legenda és az Egykutya című alkotások nyerték a megújult Veszprém-Balaton Filmpiknik n
Elolvasom

Kaposvári dílereket varrtak be a somogyi kopók

Külföldről behozott kristállyal kereskedtek - írja a police.hu. - - A kaposvári rendőrök egy pusztakov
Elolvasom