Ezek a legfontosabb érzelmi szükségletek

Ezek a legfontosabb érzelmi szükségletek

Gyermekeinknek szeretnénk mindenből a lehető legjobbat adni, de vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mire lenne valóban feltétlenül szükségük? Ha érdekli, hogy mely alapvető szükségletek jelentkeznek ilyenkor, akkor tartson velünk!

Igény a biztonságos kötődésre

Ez az önmagában is sokatmondó szükséglet magába foglalja azt is, hogy szeretnénk, ha gondoskodnának rólunk, ha feltétel nélkül szeretnének, elfogadnának minket. Ha szeretné tudni, hogyan tudja a legfontosabb érzelmi szükségleteket biztosítani gyermekének, s ezek hogyan befolyásolják későbbi életét, kérdezze az Onlinepszichológus.net szakembereit!

Amennyiben egy gyermeket elhanyagolnak vagy bántalmaznak, ez az igény biztosan sérülni fog. Az elhanyagolás több dolgot is magába foglalhat, például lehet az, hogy a leterhelt szülők érzelmileg nincsenek jelen a gyermekük számára, de rendelkezhet pszichés problémákkal vagy lehet bántalmazó is a szülő. A gyermeknek felnőttkorában jellemzően kapcsolati nehézségei lesznek, mivel a kötődése nem biztonságos, de az is előfordulhat, hogy társas szinten sem tud kapcsolódni.

Ha hiányoznak a gyermek számára a pozitív visszajelzések a szülők részéről, akkor sérülni fog az önbecsülése, felnőttként pedig boldogtalan ember lesz, aki mások elismerésétől függ. Azok pedig, akik abúzus áldozatai voltak, vagy elhagyatottságot kellett gyerekként megélniük, később könnyen el fogják veszíteni az egyensúlyukat, erőteljes hangulatváltozások, sőt, akár önpusztító viselkedés is jellemezheti őket.

A pozitív kimenet viszont lehetővé teszi a másokban való bizalom érzését, s a biztonságos kötődést megélt gyermek felnőttként alapvetően stabilan és biztonságban érzi majd magát a világban.

Autonómia, kompetencia, önazonosság

A gyerekek nemcsak kötődni, hanem függetlenedni is akarnak, kezdve attól, hogy önállóan képesek cselekvéseket végrehajtani. Természetesen ennek mértéke mindig az adott életkor függvénye, de feltétlenül szüksége van rá, hogy átélhesse azt, hogy ő maga képes ezekre.

Itt merül fel a gyakran emlegetett túlóvás kérdése, amely gátolja ezt a folyamatot. Ha ezt tapasztalja a gyermek, akkor később félős lesz és bizonytalan saját magát illetően. Ha nem maradnak gyerekként akadályok, amelyeken átküzdhetjük magunkat, felnőttként képtelenek maradhatunk az önállóságra, másoktól várhatjuk el a gyámkodást.

A jogos igényeink és érzéseink kifejezhetőek legyenek

Ha ezeket nem tehetjük meg gyermekként, akkor érezhetjük úgy később, hogy úgysem tudunk mit tenni, s az érzéseket is jobban tesszük, ha magunkban tartjuk. Hasonlóan kedvezőtlen a helyzet, ha szüleink csak a maximumot fogadják el tőlünk, mert ezek a gyerekek később fel fogják áldozni saját vágyaikat azért, hogy másoknak megfeleljenek.

A negyedik szükséglet a szabadság és az önfeledt játék, az ötödik pedig a reális határok megismerése, valamint az önkontroll gyakorlása. Mindegyik szükséglet megélésére szükség van a kiteljesedett, boldog felnőttkorhoz.

Kapcsolódó

Hogyan válaszd ki a megfelelő fagyálló keveréket a hideg hónapokra?

A hideg téli időszak igazi kihívást jelenthet a gépjármű-tulajdonosok számára. Nem csak a téli gumiszett és
Elolvasom

Optimalizáld a regenerációdat: megoldások sportolók számára

Ahhoz, hogy az edzéseket és versenyeket követően a szervezeted a lehető legjobban helyreálljon, elengedhete
Elolvasom

Egy áramszünet akár percek alatt tönkreteheti a szabad délutánt

Egy mozi, egy uszoda vagy egy bevásárlóközpont működése annyira magától értetődőnek tűnik. Szinte senki nem
Elolvasom