Ezerkétszáz éves kard került elő a sóderből Zalában

Hozzávetőlegesen ezerkétszáz éves, Karoling kori kardot fordított ki egy munkagép a földből Zala megyében. A tárgy régészeti analízisét a Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatója, Müller Róbert régész végezte.

A sérülten mintegy fél méter hosszú, damaszkuszi, vagyis háromrétegű acélból készült, a markolatán arany- vagy sárgaréz díszítésű kardot december közepén Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy munkagép fordította ki a sóderből – ismertette Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

Kifejtette, hogy a régészeti szakirodalom egész Európában nagy becsben tartja ezeket a kardokat – amelyek Skandináviától Dalmáciáig és Írországtól a Baltikumig széles körben elterjedtek -, 1919-ben típusokba is sorolták őket. Ez alapján a zalai lelet K. típusú, amelynek jellemzője a damaszkuszi acélpenge, az öt, vagy hét részre osztott markolatgomb, az arany- vagy sárgaréz díszítés.

Száraz Csilla jelezte, hogy a kard szakértői vizsgálatát Müller Róbert régész, a Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatója kezdte el, ennek keretében pedig a nagykanizsai Kanizsa Dorottya Kórházban röntgen- és CT-vizsgálatot is végeztek. Így vált jól láthatóvá a korrózió alatt egy bevésett görög mankóskereszt, de feltételezik, hogy felirat is lehet felette, ami nagyban segítheti a kutatást.




Forrás: MTI

Kapcsolódó

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom

A fáslegelő lett 2026 élőhelye

A fáslegelő viselheti 2026-ban az év élőhelye címet - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye
Elolvasom