Vádat emeltek a több késszúrással gyilkoló zirci férfival szemben

Emberölés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 70 éves férfival szemben, aki 2024 novemberében több késszúrással oltotta ki alkalmi ismerőse életét Zircen.

A főügyészség által kedden az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a zirci férfi otthonába hívott egy nőt, vele szexuális kapcsolatot kívánt létesíteni.

A nővel egy férfi is érkezett, mindhárman italoztak. A vádlott közölte a nővel a szexuális együttlétre irányuló szándékát, amit az visszautasított.

A nőt kísérő férfi szóváltásba került a vádlottal, majd dulakodni kezdtek. A sértettet a vádlott több késszúrással megsebesítette. A sértett a helyszínen meghalt, a férfi védelmére siető nő pedig, akit néhány kisebb erejű vágás szintén eltalált, kórházba került.

Az ügyészség az elkövetővel szemben börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Új közúti összeköttetés lesz Kaposvár és Dombóvár között

Új közúti összeköttetés létesítéséről számolt be Kaposvár és Dombóvár között a vidék- és településfejleszté
Elolvasom

Háziorvosi rendelők újulnak meg a siófoki nővérszállón

Felújíttatja a siófoki nővérszállóban működő háziorvosi rendelőket a város önkormányzata - közölte Lengyel
Elolvasom

A Balatonban hagyott karók eltávolítására összefogást kezdeményeztek a vízipolgárőrök

A veszélyforrást jelentő, tómederben hagyott számtalan karó eltávolítására kezdeményezett társadalmi összef
Elolvasom