Felújítás miatt zárva a Festetics-kilátó

Felújítás miatt zárva a Festetics-kilátó

Szükségessé vált az immár 20 esztendős Festetics-kilátó felújítása a Keszthelyi-hegységben. Az elöregedett fa tartószerkezet miatt, a látogatók biztonsága érdekében az objektum november 26-tól zárva van a felújítás befejeztéig – közölte a Bakonyerdő Zrt.

Az elmúlt időszakban a Bakonyerdő Zrt. munkatársai szakemberek bevonásával felmérték a kilátó állapotát. A felmérés során vizsgálták a faanyag-szerkezeti és statikai állapotát. Az eredmények is alátámasztották a kilátó megerősítésének indokoltságát.

A kiviteli terv elkészült, a felújítási munkálatok az időjárás függvényében, jövő év elején kezdődhetnek meg, amikor a Varsás-hegyen található Festetics-kilátó szerkezetmegerősítő felújításon esik át. A felújítás költségeit a Bakonyerdő Zrt. – jelentős közjóléti szerepvállalása részeként – önerőből finanszírozza.

A Bakonyerdő Zrt. célja, hogy az idei évben 28.000 látogató által felkeresett építmény, a jövő évben már megerősített szerkezettel, megújulva fogadja a balatoni panoráma kedvelőit – áll a közleményben.



Kapcsolódó

Siófokon és Tapolcán is új tanuszodák létesülnek

A kormány újabb 14 tanuszoda építéséről döntött, ezzel tovább bővítve a helyi közösségek sportolási lehetős
Elolvasom

Arányaiban Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak az Európai Unióban

Kiemelkedő ütemben nőttek a lakásárak az idei első kilenc hónapban, és fokozódott a lakáspiaci túlértékelts
Elolvasom

Balatoni hal ugrik ki a vízből az év természetfotóján

Az év természetfotósa címet Litauszki Tibor vehette át a Varázslatos Magyarország (VM) díjátadó ünnepségén
Elolvasom