Felújítás szépíti tovább a Sümegi Várat

Felújítás szépíti tovább a Sümegi Várat

A Balaton-felvidék egyik legszebb várának felújítása rajtol el nemsokára. A projekt már a kivitelezők keresésél tart – derült ki az uniós közbeszerzési értesítő adataiból.

Az elmúlt évtizedekben is jelentős restaurációt kapott már a Veszprém megye nyugati határán található műemlék-együttes.

A csodás szirten fekvő vár a Balaton-felvidék egyik közkedvelt turista célpontja is egyben, ahol rendszeresen szoktak lovagi tornákat is rendezni.

 

A felújítás, amely a sümegi erődítmény újjászületését teszi lehetővé a tervek szerint a következő lépcsőkből fog állni:

  • rekonstrukciót végeznek el a keleti szárny udvari épületein, 420 négyzetméteren,
  • munkálatokat végeznek el a Csabi tornyon,
  • gyilokjárókat építenek az északkeleti oldalon,
  • megemelik a ciszterna falát,
  • kijavítják a veszélyes állapotú faköpenyeket,
  • dolgoznak a szerpentinúton,
  • valamint tereprendezést kap a várudvar is.

 

Forrás: magyarepitok.hu  Fotó: ng.hu

Kapcsolódó

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom

Füred Art Week: a Balatonhoz költözik a művészeti világ krémje

Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18-20. között rendezik meg a Füred
Elolvasom