Fenyő Miklós dalaitól és a WeLove Balaton Fesztiváltól lesz forró ezen a hétvégén a Plázs

Fenyő Miklós dalaitól és a WeLove Balaton Fesztiváltól lesz forró ezen a hétvégén a Plázs

Az augusztus 20-i hétvégére is bőven akad program a Plázson: csütörtökön Fenyő Miklós ad izgalmas koncertshow-t, ez lesz a Made In Fenyő, azaz 55 év rock and roll turné legnagyobb nyári állomása -, míg pénteken Deborah de Luca egyetlen idei magyar fellépését élvezhetjük. Szombaton pedig a WeLove Balaton Fesztivál veszi kezdetét hat helyszínen.

A rock and roll koronázatlan királya, Fenyő Miklós 55 évvel ezelőtt nyerte meg a „Ki mit tud?” versenyt, ezzel elindítva fényes karrierjét. Ennek apropóján, Made in Fenyő címmel egy igazi rock and roll koncertshow-ra indult, ahol az életmű összes slágere helyet kap, augusztus 17-én pedig a Plázs közönségén a sor, hogy felcsavarják a szőnyeget. Ez lesz egyben a turné legnagyobb nyári állomása is, így igazi különlegességre számíthatunk. A koncert előtt Dj Dominique melegít be egy fergeteg partyval, Rakonczai Imre pedig egy meglepetéssel is készül, de ő felel majd a jó hangulat folytatásáért az éjszakába nyúlóan.

Ezt követően pedig ismét rendel Dr BRS a SzerelemCsütörtökkel a Music Teraszon, míg az OTL csapata az On The Beach-csel az Arénában csapatja majd olyan fellépőkkel, mint plug bros, kid diyan, susa, 2roo, ercsé, akcmisi, CMD, powerpuff és ekhoe egészen napkeltéig.

Másnap az utánozhatatlan Deborah de Luca érkezik Siófok tengerpartjára. Az olasz művésznőt Magyarországon idén egyedül a Plázson csíphetjük el, így nem érdemes kihagyni a buliját. Deborah de Luca szettje után Klaudia Gawlas gondoskodik az afterről, de érkezenak a magyar élvonalból is Shabaam, Raul Young, Kitti Kay, Secret Factory, Lerm és Souveq. Aki pedig inkább a 90-es és 2000-es évek csillogó pop felhőjébe vágyik vissza, annak a Wannabe Beach dübörög majd a Music Teraszon. 

Nincs nyár WeLove Balaton Fesztivál nélkül. Ezen a hétvégén is igazán ütős fellépősorral készültek, augusztus 19-én hat helyszínen dübörögnek majd a jobbnál jobb zenék. A nagyszínpadon Bárány Attila, Bréda Bia, Bruno X Spacc, KKevin, Koósz Milán, Lmen Prala, Manuel, T. Danny, Metker Viktóra x Yamina váltják egymást, az Arénát Chrstphr, Droplex, Gabriel Dancer, Purrebeat, R92 és Szecsei uralják majd, a Beach-en Jauri, Pixa, Pumped Gabo, Regán Lili, StadiumX és Stephanie gondoskodnak a hangulatról, a Clubban Andrewboy, Chriss Jay és Steve Judge felelnek az ütemekért, a Music Teraszon pedig BrédaBia, Elektra, Helldance, Joerjunior, Newik és UBC.  A hőmérő az egekben, a Balaton hűsít, de a zenék forróak lesznek ezen a hétvégén is a Plázson. 

Kapcsolódó

Megérkeztek az idei Balaton Sound legfrissebb nevei

A 2024-es line-up underground fronton is igyekszik majd domborítani. - - Az egyik legaktuálisabb női D
Elolvasom

Marshmello, Paul Kalkbrenner és Timmy Trumpet is fellép a jövő évi Balaton Soundon

Mások mellett Marshmello, Paul Kalkbrenner, Timmy Trumpet, James Hype és Purple Disco Machine is fellép j
Elolvasom

Bejelentették a 12. Paloznaki Jazzpiknik első neveit

Az ünnepi készülődés jegyében a szervezők bejelentették a 2024. augusztus 1-3. között meghirdetett 12. Palo
Elolvasom