Folytatódik az ebédosztás Siófokon

Folytatódik az ebédosztás Siófokon

A karácsonyi ebédosztás nem egyszeri alkalom volt Siófokon. Az adománygyűjtőkben összegyűlő pénzből idén januártól minden hónap utolsó vasárnapján várják a rászorulókat meleg ebéddel.

2015 őszén kezdődött… A Siófok Városért Egyesület akkor kezdett a vasárnaponkénti ingyenebéd-osztásba, a város több pontján fellelhető adománygyűjtőkben (az akció „fedőneve” Egy tál) elhelyezett pénzből mindig más és más étterem főzött, s a heti rendszerességet előbb csak a nyári szezonok törték meg, majd a Covid-járvány. 2017 karácsonya előtt tartották a századik ebédosztást az Újpiac téren, majd tavaly karácsony előtt a kétszázadikat, a kettő között a Covid miatt 2020 márciusában felfüggesztették az akciót (minden nap feltöltötték azonban az Enni adok ételdobozt, ugyancsak az Újpiac téren), majd tavaly október és december között újraindították.

Egy év szünet után köszöntötte ismét a meleg ebédért sorban állókat Juhász Attiláné az idei karácsonyon, szenteste napján, délidőben. Ahogyan a decemberi Siófoki Hírekben megírtuk, november vége táján a Siófok Városért Egyesület aktivistája még nem tudta megmondani, mire lesz lehetőségük karácsonykor az egyre nehezedő gazdasági helyzetben. Ebédet vagy élelmiszercsomagot osszanak, ez volt az alapkérdés, azután – gazdasági válság ide, vagy oda – úgy alakult, hogy ezt is, azt is tudtak adni a rászorulóknak. Négy étterem is csatlakozott a jótékonykodókhoz, a Roxy, a Piroska, a Sanyi Sarok, valamint az S-Food konyhája jóvoltából négyszáz adag meleg étel került a dobozokba szentestenap, déli tizenkettőre; halászlé, rizseshús, székelykáposzta és sült csirke. Nem panaszkodhattak hát a sorban állók; mindegyiküknek jutott mind a négy féle étekből, továbbá az egyesület további támogató partnereinek köszönhetően péksütemény, szaloncukor, mandarin, valamint ajándékcsomagok, külön a gyerekekre is gondolva.

Ki családostól, ki magányosan, volt, aki csendben, könnyeit morzsolva, más harsányan érkezett Margó étkezdéje elé (a Margó becenév Juhász Attilánét „rejti”, de persze ki ne tudná ezt Siófokon…), hazafelé menet azután alig fért be a kicsi a gyerekkocsiba a csomagok mellé…

Az egyesület aktivistái a szolgálatban lévő mentősöket és tűzoltókat is meglepték a négy étterem főztjével, sőt, a hajléktalanszállóra is jutott belőle.

A karácsonyi ebédosztás nem egyszeri alkalom volt, folytatása következik: az adománygyűjtőkben összegyűlő pénzből januártól minden hónap utolsó vasárnapján várják a rászorulókat meleg ebéddel. Erre futja a jelenlegi gazdasági helyzetben, az azonban feltétlenül örvendetes, hogy tizenkét helyi étterem állt most is az Egy tál akció mellé.

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – A Fekete-hegy tavai, Köveskál

A Köveskál, Balatonhenye és Szentbékkálla által közrezárt Fekete-hegy a Káli-medencét északi irányból szegé
Elolvasom

Civilek fogtak össze, hogy a siófoki mentősöknek jusson cipőre

A siófoki mentősök nagy népszerűségnek örvendenek a helyiek körében. - - Civilek igyekeznek összedobni
Elolvasom

Civilek tiltakoztak Tihanyban egy gyanús hulladékkezelési ügy kapcsán

Tihanyi civilek tartottak demonstrációt a hétvégén miután fény derült rá, hogy a település vezetése korábba
Elolvasom