Grandiózus fejlesztések zajlanak a Hévízi-tó környezetében

Grandiózus fejlesztések zajlanak a Hévízi-tó környezetében

Páratlan természeti kincsként tartják számon a Hévízi tavat mindenütt, mint a világ legnagyobb tőzegfenekű és egyben gyógyhatású állóvizét. Ezen értékünket hivatott ápolni az a 662 millió forintos tóvédelmi program, amelynek a munkálatai jelenleg is tartanak – tájékoztatott az MTI.

Az MTI-nek eljuttatott közlemény ismerteti: a várhatóan jövő tavasszal befejeződő projekt részeként átadták a 2,2 kilométer hosszú Hévízi-tó Tavirózsa Tanösvényt, egy 15 méter magas lombkoronasétányt, valamint befejeződött a zsilipek korszerűsítése is. A most lezárult fejlesztések összértéke több mint 228 millió forint.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a fejlesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Hévízi-tavat és a környező élőhelyeket komplexen szükséges kezelni. A projekt céljai között kiemelte a természetvédelmi területen található véderdő állományszerkezetének javítását, a tó őshonos élővilágát veszélyeztető idegenhonos növény- és állatfajok visszaszorítását. Emellett mintegy 100 hektáron zajlik jelenleg is a gyepterületek biológiai sokféleségének növelése, élőhelyfejlesztés, helyreállítás. Puskás Zoltán úgy fogalmazott: a projekt jelentőségét jelzi az is, hogy az igazgatóság mintegy 6 milliárd forint uniós forrás segítségével valósított meg fejlesztéseket ebben a pályázati ciklusban, ennek az összegnek a tizedét a Hévízi-tó megóvását célzó beruházás teszi ki.

A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgató-intézményvezetője beszédében azt hangsúlyozta, hogy stratégiai fontosságú a Hévízi-tó és az azt övező terület rehabilitációja, széleskörű összefogásra van szükség ahhoz, hogy megőrizzük a hungarikummá minősített gyógytavat. Holléné Mándó Zsuzsanna úgy fogalmazott: a projekt keretében sikerült összekapcsolni és egy közös érdek mentén felsorakoztatni a turizmus, a természetvédelem és a gyógyítás területét. A főigazgató kiemelte, hogy a Hévízi-tó mikroklímája egyedülálló és gyógyító hatással bír.

Hiánypótló programnak nevezte a Hévízi-tó átfogó fejlesztését Papp Gábor, Hévíz polgármestere. Úgy fogalmazott: a vírushelyzet megmutatta, hogy szükség van olyan helyszínekre, ahol az emberek a szabad levegőn lehetnek, és a természetben tölthetnek időt, ráadásul eközben információhoz is jutnak a terület értékeiről.




Forrás: MTI
Fotó: akomo.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom