Gyérítik a nagy kárókatonákat a Balatonon

Gyérítik a nagy kárókatonákat a Balatonon

Az egyedszám szabályozására a halállomány védelme miatt van szükség bizonyos Balaton-parti területeken.

A tavalyi évben összesen 2265 darab nagy kárókatonát (Phalacrocorax carbo) lőttek ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) dolgozói a Balaton partjain engedélyezett helyszíneken, valamint a kezelésünkben lévő tógazdaságokban – írja a pecaverzum.hu.

A Balaton partvonalán az illetékes természetvédelmi hatóságtól kapott engedélynek megfelelően a téli vonulási időszakban végezték a gyérítést. A tó nyílt vizéről továbbra sincs lehetőség vadászni. 

A BHNp Zrt. beszámolója szerint a fenti összesített számból 465 darab volt, amit a Balaton-parton sikerült elejteni, a többi 1800-at a tógazdaságokban, ahol egész éven át van lehetőség gyéríteni.

Forrás: Balatoni Halgazdálkodás / Youtube

Egy videó is megjelent, amelyben Fodor Ferenc, a BHNp Zrt. haltermelési igazgatója elmondta, a halgazdaságokban hat fő egész évben a kormoránok gyérítésével foglalkozik. Hozzájuk csatlakozik a téli időszakban a halőri állomány azon része, akik fegyvertartási engedéllyel és sörétes fegyverrel rendelkeznek. 

A BHNp Zrt. a gyérítéseket folyamatosan végzi, az ezzel kapcsolatos információkat, jelzéseket hivatalos elérhetőségeikre (lehetőleg e-mailben) várják.

Egyúttal felhívták a figyelmet, hogy a kis kárókatona védett faj, amelyre nincs lehetőség kilövési engedélyt adni, előfordult ugyanis, hogy a horgászok ezen faj csapatait jelezték.


Forrás: pecaverzum.hu
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Európa Sportrégiója címre pályázik Veszprém és a Bakony-Balaton régió, döntés az év végén várható. A pályáz
Elolvasom

Tíz év után újra lehet jelentkezni a Tihany és Balatonfüred közti öböl-átúszásra

A regisztráció már él. Az úszás mellett SUP-pal is nevezhetnek a résztvevők. - - Június 14-én újra úsz
Elolvasom

Brutális tömegbukás történt a Tour de Hongrie-n Nemesvámos felé, néhány versenyzőt kórházba kellett szállítani

Tömegbukás történt a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, több versenyzőt kó
Elolvasom