Hat Grammy-díjas zenésszel indít a Paloznaki Jazzpiknik

Hat Grammy-díjas zenésszel indít a Paloznaki Jazzpiknik

Újabb fellépőket jelentettek be a Paloznaki Jazzpiknik szervezői, amelyet idén új időpontban, augusztus 20-22. között rendeznek meg. A festői szépségű Balaton-felvidéken, augusztus 20-án, a Magyar Jazz Napját ünnepeli a Jazzpiknik a Magyar Jazz Szövetséggel közös szervezésben. A jeles alkalomból a hatszoros Grammy-díjas Randy Brecker, az élő jazz-legenda látogat Paloznakra! A pénteki napon Jamie Winchester és a szaxofon-istennő, Candy Dulfer, míg a szombati záróesten Zséda, Mario Biondi és az MF Robots örömzenél a dűlőkön.

Augusztus 20-án, csütörtökön a Magyar Jazz Napját ünnepli a Paloznaki Jazzpiknik, a Magyar Jazz Szövetséggel való közös szervezésben. Ez alkalomból, az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség közreműködésével a Finucci Bros Quartet egy élő jazz-legendával, Randy Breckerrelközösen lép fel Paloznakon! Randy Brecker trombitás, hatszoros Grammy-díjas zenész, maga az élő jazztörténelem. 1967 óta tartó pályafutása, előadói és zeneszerzői karrierje garancia a rock, az R&B és a jazz magasrendű fúziójára, így ő a fúziós jazz legnagyobb képviselője. Több mint öt évtizede van a pályán, annak is a csúcsán. Olyan világsztárokkal játszott együtt, mint Frank Sinatra, Jaco Pastorius, Frank Zappa, Stevie Wonder, valamint Bruce Springsteen. A Magyar Jazz Napján a Jazzpiknik további színpadain is szól a jazz legjava. Az augusztus 20-i állami ünnepen az egykori Fortuna hangulatát hozza el ismét Dan von Schulz!

A Jazzpiknik második napján, az ír származású gitáros-énekes, Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band nyitja a Nagyszínpadot. Őt követi a világhírű holland szaxofon-istennő, Candy Dulfer. Candy zenélt már a Pink Floyddal és Madonnával, Prince-szel, Maceo Parkerrel, Dave Stewarttal és Van Morrisonnal, olyan művészekkel lép fel, mint Beyoncé, Chaka Khan, Aretha Franklin, Jamie Cullum és sokan mások. Candy Dulfer augusztus 21-én, pénteken hevíti fel a Paloznaki Jazzpiknik közönségét!

A szombati záróestet Zsédenyi Adrienn – többszörös Fonogram-díjas, illetve Viva Comet-díjas -, a magyar könnyűzene egyik legsikeresebb női képviselője nyitja meg. Ismert világserek, swing és jazz klasszikusok Zséda egyedi hangzásában a Pikniken! Az este a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes énekes, Mario Biondi fergeteges koncertjével folytatódik. Amint énekelni kezd, különleges és dögös hangjáról mindenki megismeri a szicíliai származású Mario Biondit. Az énekes a jazz és a soul egyik legnevesebb európai előadója, aki a This Is What You Are című slágerével robbant be a zenei életbe 2006-ban. Biondi második alkalommal látogat el Paloznak dűlőire a magyar közönséghez, először 2017-ben adott nálunk felejthetetlen koncertet az európai soulmuzsika koronázatlan olasz királya. Az est megkoronázásaként MF Robots utánozhatatlan hangjai töltik be a csillagfényes paloznaki éjszakát. Az MF Robots a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait vegyíti energikus, új hangzású zenévé. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt a 2019-es Jazzpikniken nagy sikert aratott The Brand New Heavies együttesnek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit Rod Stewart, Phil Collins, Michael Buble, Craig David, vagy a tavaly Paloznakon is fellépett Rick Astley szenzációs vokalistájaként ismerhettünk meg. A vadonatúj hangzást ígérő, kirobbanó energiájú duót nálunk most először hallhatja a közönség.

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat. Idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a fesztivál. Teremtsünk biztonságos világot az autisták számára! Az autizmus sokakat elszigetel a környezetüktől, azonban együttes erővel segíthetünk, hogy biztonságosabbnak érezzék a világot. Ez egyfajta spektrumállapot, mely közel 160.000 embert érint Magyarországon. Az Együtt az Autistákért Alapítvány célja, hogy egy olyan világot teremtsen, amelyben az autisták a legjobb önmagukká válhatnak. Ehhez társadalmi és egyéni szinten is változásokat kell elérniük. A Jazzpiknik szeretné támogatni munkájukat és célkitűzésüket, az első Autista Mintaház – Fejlesztő és Módszertani Központ létrehozását.

Tehát a Paloznaki Jazzpiknik Nagyszínpadának eddigi fellépői sora; augusztus 20-án, csütörtökön a Randy Brecker és a Magyar Jazz Szövetség formációja jegyzi a nyitóeseményt, a Magyar Jazz Napján. Augusztus 21-én, pénteken nekünk fog zenélni Jamie Winchester & Hrutka Róbert Band, majd az est fénypontja a szaxofon-istennő, Candy Dulfer! A szombati záróesten, augusztus 22-én pedig Zséda nyitja az estet, őt követi Mario Biondi és az MF Robots utánozhatatlan hangjai töltik be a csillagfényes paloznaki éjszakát. Három nap tiszta jazz idén a Jazzpiknik további színpadain is, a nyári piknik élményével együtt!

A további fellépőkkel folynak az egyeztetések, a szervezők folyamatos tájékoztatást adnak a következő hetekben.

Kapcsolódó

Idén is három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál

Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely ma kezdődik a
Elolvasom

Fenyő Miklós-emlékpadot avattak Zamárdiban

Emlékpadot avattak Fenyő Miklós, a Hungária együttes januárban elhunyt alapítója tiszteletére Zamárdiban; a
Elolvasom

Visszatér a STRAND CITY Zamárdiba

Augusztus 19-22. között a STRAND Fesztivál idejére egy teljesen új város születik a Zamárdi szabadstrandon,
Elolvasom